Az 1956-ban Angliába emigrált, és 2006-ban ott elhunyt Határ Győző Kossuth-díjas író, költő, műfordító és gondolkodó tiszteletére rendeznek országos versmondó versenyt ifjúsági és felnőtt kategóriában novemberben 15-é
Egyedi szűrés
Helyi hírek
2013. szeptember
A Delfin Sport és Úszóegyesület versenyzői a tanév első versenyén, szeptember 7–én, Tiszaföldváron mérettették meg magukat.
2013. augusztus
A Körös Kajak Sportegyesület idén augusztus 24-25-én 15. alkalommal rendezte meg a Viharsarok Kupát, mely a kajakversenyek mellett sárkányhajó és kenunépszerűsítő verseny is volt egyben.
Korszerű szennyvíztisztító létesül 700 millió forint EU-támogatásból Gyomaendrődön; a 859 millió forint összegű beruházás kivitelezése rövidesen elkezdődik - hangzott el a beruházás indításáról szóló sajtótájékoztatón
Idén jubileumi, XV. Nemzetközi Halfőző Versenyre került sor az Endrődi Népligetben, ezúttal az augusztus 20-i ünnepségtől függetlenül.
Az idei év sem múlik el nagyobb szabású motoros kaland nélkül. Kulik Károly ezúttal Irakba motorozott el, egy picike kitérővel.
Idén extra hosszúságúra, négy naposra sikeredett a Volkswagen Bogártalálkozó városunkban, Kardos Ferenc főszervező jóvoltából.
Gyomaendrődi lány nyerte a Tisza-tó szépe szépségversenyt július 27-én Abádszalókon. A 2013. július 27-i, idei XXIV.
Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2013. augusztus 2-án délelőtt 10 órakor néma gyertyagyújtással emlékezett meg a második világháborúban elhurcolt, meggyilkolt cigány származású emberekről.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal