Idén jubileumi, XV. Nemzetközi Halfőző Versenyre került sor az Endrődi Népligetben, ezúttal az augusztus 20-i ünnepségtől függetlenül.
A kulináris eseményre visszajáró és új műkedvelő halfőzők mellett megjelent egy profi tévés szakács, Buday Péter is, aki bemutatóival, receptjeivel szórakoztatta a közönséget.
A színpadon délidőben Puj Ferenc és zenekara húzta nótát, majd többnyire helyi előadók, együttesek lépek fel a színpadon.
Kérjük, tekintse meg a rendezvényről készült képgalériánkat!
Cikk, fotó: gyomaendrod.com
Beküldés:
| Módosítva:
5 hozzászólás
Beküldés:
Módosítva:
Kapcsolódó képek
Az oldalon szereplő minden kép szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználásukhoz az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges. Fotó: Weigert Images
Új hozzászólás
Hozzászólások
Ennyi ideje tag
12 évhelyi előadók ez egy nagy fos
helyi előadók ez egy nagy fos nem is voltak olyan sokan el bújhatna szégyenébe a gyüszte hogy csak ennyire képes hova teszi a pénzt amit erre a rendezvényre kapnak tán zsebre hát ha már jubileumi, XV. Nemzetközi Halfőző verseny volt akkor azt illő lett volna több program számmal megrendezni komoly előadókkal úgy látszik pályer sanyi nem ismeri a mulatós műfajt vagy egyáltalán nem is akar semmit az endrődieknek csinálni megérdemelne már egy marha nagy pofont akkor talán észhez térne
Béla! (ha már a nevedet nem
Béla! (ha már a nevedet nem mered kiírni...) Akkor szóljál hozzá a témához, ha van valami fogalmad a magyar helyesírásról. Mi kint voltunk, főztünk, persze, lehetett volna jobb is, és rosszabb is, de azért jól éreztük magunkat. Te mit tettél hozzá a rendezvényhez, hogy jobban sikerüljön?.....Üdvözlettel: Klimaj Zsolt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Gyomaendrőd
Ennyi ideje tag
12 év 1 hónapÉn nem láttam a P.Sándort
Én nem láttam a P.Sándort főzni. Ő cukrász, így nem kerül Hal a tortára. Azért, hogy milyen a program a városvezetői is hibás. Akire én 2010ben sem szavaztam.
hát ez az idei halfőző még
hát ez az idei halfőző még rosszabb volt mint a tavalyi ennyire nincs a rendezvényre pénz de nem baj a augusztus 20 kárpótolta az százszor többet ért
Mi az idén is mint évek óta
Mi az idén is mint évek óta részt vettünk kis csapatunkkal a főzőversenyen. Jót főztünk, jót ettünk, jól éreztük magunkat. Az eredményhirdetésig. Ekkora káoszt még nem láttunk. A kategóriák, a fokozatok kavalkádja. Senki nem tudta milyen kategóriáról beszélnek, hol is tartunk valójában. Bámultak egymásra a versenyzők értetlenül. Aztán eljutottunk odáig hogy harmadikok lettünk a dunai halászlé kategóriában. Nagyszerű. Örültünk az eredménynek. A kupának már nem tudtunk örülni mert azt és a pénznyereményünket odaadták valaki másnak. Mindeközben a már kiosztott egyéb kategória 1 helyezett díját visszakérték mert nem jó helyre osztották ki. Amíg a férjem a színpad mellett várta hogy megtalálják a kupánkat megjelent egy lelkiismeretes emberke, hogy ő talán visszaadná az egyéb kategória harmadik helyezett kupáját mert ő abban a kategóriában nem is főzött. Fél óra várakozás után előkerült a kupánk. De addigra végetért az eredményhirdetés. Hogy az egyéb kategória 1 és 3. helyét végülis ki nyerte az rejtély maradt. Mint az is hogy az évek óta bevált eredményhirdetés menetét mért kellett megváltoztatni. Megfosztva ezáltal a főzőket az izgalomtól. Beszéltünk ismerős zsűritaggal aki szintén nem értette az egészet.
Na mindegy. Mi jövőre is ott leszünk, mert szeretünk együtt főzni és jókat enni, és csak reméljük hogy a rendezőség is rádöbben hogy nem feltétlenül kell az idő múlásával a régi bevált dolgokon újítani, vagy ha már mindenáron akkor talán jobban át kéne gondolni.
Hege-team