Ugrás a tartalomra

Egyedi szűrés

Kategória
Beküldés ideje

A Földvár Kupa 2013-on arattak sikert a Delfinek

A Delfin Sport és Úszóegyesület versenyzői a tanév első versenyén, szeptember 7–én, Tiszaföldváron mérettették meg magukat. A Tiszaföldvári Úszóklub által rendezett versenyen 12 fővel, 26 versenyszámban képviseltette magát az Egyesületünk.

Eredményeink:
- Gönczfalvi Balázs az 1999 és idősebb kategóriában elért két első és egy harmadik helyével a versenyen a legjobbnak bizonyult a társai között, így ő csoportelsőként egy kupával tért haza érmei mellett
- Vaszkó Ágnes a 2000–ben született lányok között egy első és egy második hellyel lett gazdagabb
- Kovács József és Nagy Balázs egy–egy ezüstéremmel zárta a napot
- Gál Bence egy harmadik és két negyedik helyezéssel képviselte a csapatot
- Gönczfalvi Ákos három oklevéllel tért haza a negyedik, ötödik és hatodik helyezéseiért
- Ugrai László két negyedik és két ötödik hellyel zárta a versenyt
- Hugyik Zoltán egy negyedik és egy hetedik helyet tudhatott magáénak
- Ugrai Évike a 2003–ban születettek között két ötödik helyet szerzett meg
- Varjú Zalán 66 méter hátúszásban hatodik helyen végzett
- Kovács Róbert 66 méter gyorson nyolcadik lett korosztályában
- Varjú Marcell a csapat legkisebbjeként egy kilencedik hellyel zárta a versenyt.

A tanév első versenyén Jász-Nagykun-Szolnok megyében képviseltük városunkat.
Legközelebb Orosházán, a XXV. Nagy Sándor emlékversenyen állnak rajtkőre a Gyomaendrődi Delfinek.
Köszönet edzőinknek, Lakatos Tibornak, Irimiás Róbertnek és Cs. Nagy Balázsnak!

Reméljük, hogy az együtt elvégzett munka további sikereket hoz!

Cikk, fotó: Hugyik Zoltán

Cikkek:
Beküldés: | Módosítva:
Szerző: admin
Beküldés:
Módosítva:
Szerző: admin

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.