Ugrás a tartalomra

Egyedi szűrés

Kategória
Beküldés ideje

Helyi hírek

Eredmény összegzése: 261 - 270 / 1301 megjelenítése

2020. február

Címkék: Hírek, Oktatás, Sport

A 2020-as év is több, mint biztatóan indult a Körös Kajak versenyzői számára. Minden év az ún.

Címkék: Hírek, Esemény

Már az 1400-as években is észlelték létezésüket, néhány akkor élt polihisztor műveiben pedig meg is jelenítette a földönkívülieket - többek között ezekről is beszélt Rejtélyes középkor című előadásában Kalmár János ír

2019. december

Címkék: Hírek, Oktatás, Sport

December 30-án került sor Mezőtúron a hagyományos Szilveszteri Tóparti Futásra, ahol a serdülő korosztályában a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Diáksport Egyesület 11 éves versenyzője, a két évvel idősebb ver

Címkék: Hírek, Esemény, Egyház

December 20-án felgyulladt a negyedik adventi gyertya lángja is a Szabadság téri szökőkútnál.

Címkék: Hírek, Oktatás, Sport

Városunk legsikeresebb sportegyesülete november 30-án tartotta immár 22. évzáró vacsoráját, amely talán már joggal érdemli meg inkább a bál elnevezést.

Két tonna adományt gyűjtöttek össze a Körös Polgárőr Egyesület Gyomaendrőd tagjai, mely nagyobb részét péntek este osztottak szét a családoknak a Luca Napi Forgatag című városi rendezvényen, amit a Körös Látogatóközpo

Címkék: Hírek, Oktatás, Sport

2019 november 30-án került megrendezésre Mórahalmon a Diák „C” Magyar Bajnokság.
A versenyen Botos Lujza - aki szeptemberben igazolt át - képviselte a Gyomaendrődi Judo Klubot.

2019. november

Címkék: Felhívás

Csontsűrűség mérés
Gyomaendrőd Lakosságának Egészségéért!

A Városi Egészségügyi Intézményben 2019. november 19-20-21-22-én.
Bejelentkezés szükséges!

Címkék: Hírek, Esemény, Sport

Az ünnepi gála alkalmából 2019. november 9-én, Gyomaendrődön nagyszabású jubileumi műsort adott a Színfolt Táncegyesület.

2019. október

Címkék: Hírek, Oktatás, Sport

A pósteleki parkerdőben került sor a Sport XXI Program regionális mezei futóversenyére, ahol a Kis Bálint Általános Iskola Sportegyesületének 11 éves versenyzője egy évvel idősebb társai között az U13-asoknál korosztá