Vége a II. Gyomaendrődi Küzdősport Gálának, ahol nagyon jól szerepelt a Váradi Zoli menedzselte Hun-Box SC helyi csapata.
Egyedi szűrés
Helyi hírek
2010. március
Elkészültek a város legfrissebb turisztikai kiadványai. A hozzánk látogatók immáron négy nyelven – a magyar mellett angolul, németül, románul – tájékozódhatnak az aktuális lehetőségekről.
2010. február
Elkészült a gyomaendrődi tájat és évszakokat bemutató sorozatból az első, téli epizód. Talán a telet a legnehezebb jól bemutatni, hiszen kevés az igazán szép napsütéses, havas napok száma.
Hagyományunkhoz híven, idén is megrendeztük intézményünkben az egész napos farsangi mulatságot! A gyermekek az óvónénikkel vidám jelmezeket öltöttek és tréfás vetélkedőkön ügyeskedhettek.
Felhívás! Az Endrődi Közösségi Ház (eredeti neve: KATOLIKUS NÉPHÁZ) idén 80 éves.
Az ünnepélyes megemlékezés 2010. május 9-én lesz.
„Endrődön a mai Endrődi Közösségi Házat Katolikus Népháznak nevezték régen, majd a Déryné Művelődési Ház nevet kapta. 1930.
2010. január
A múlt század második felében jelentős szerepet játszott Gyoma és Endrőd, majd Gyomaendrőd életében az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, valamint annak jogelődjei.
2009. december
2009 novemberében egy évesek lettünk. Közben a számláló szakadatlanul pörög: bő egyéves működésünk alatt 137 ezer egyedi látogatót tudhatunk magunk mögött és 325 olvasói levelet kaptunk.
Asztalitenisz barátok találkozóhelye volt 2009. december 30-án Gyomaendrődön a Varga Lajos Városi Sportcsarnok. Jubileumi asztalitenisz versenyre érkeztek a versenyzők. A X.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal