Ugrás a tartalomra

Egyedi szűrés

II. Gyomaendrődi Küzdősport Gála

Vége a II. Gyomaendrődi Küzdősport Gálának, ahol nagyon jól szerepelt a Váradi Zoli menedzselte Hun-Box SC helyi csapata. A Varga Lajos Sportcsarnokba ellátogatók először amatőr, majd profi küzdelmeket láthattak a K-1-től egészen a kevert harcművészetekre épülő MMA-ig. A meccsek közti szüneteket mazsorettes, hastáncos, birkózó bemutatók színesítették, de porondra lépett Nagy Feró is, aki elénekelt pár dalt a lelkes közönséggel.
A gyomaendrődi indulók kiválóan szerepeltek a gálán. Az előmérkőzéseken Demeter Fanni és Lévai Anikó ugyan kikapott ellenfelétől, de nagyon jót mutattak. Fanni sokat fejlődött, Anikó harciassága meglepő. Joó Gábor villámgyőzelmet aratott felnőtt Tiszaföldvári ellenfelén. A profi gála első mérkőzését Petneházi Kitti nyerte, megosztott pontozással. Kovács Alexandra egy jót birkózott Orosházi ellenfelével, amit a bíró döntetlennek ítélt. Uhrin Csenge Budapesti ellenfelét egy könyörtelen térdeléssel kórházba küldte, de hál istennek úgy néz ki, csak bordazúzódása lett. Németh Ricsi agresszivitása megállíthatatlan volt Budapesti ellenfelének, így Ricsi első menetben lekopogtatta nagyhírű ellenfelét. Tóth Peti Profi Magyar Bajnoki Címért verekedett nehezebb, idősebb, Tiszaföldvári ellenfelével, ahol Peti megfontolt játékkal begyűjtötte a Magyar Bajnoki övet. Váradi Tomi Hatvani ellenfelet kapott, aki komoly támadással indított, de sajnos a második menetben egy rúgását Tomi térdblokkal levédte, és valószínűleg a srác sípcsontja eltört.
A csapat ragyogóan teljesített, a Gyomaendrődi HUN-BOX S.C. két Professzionális Magyar Bajnokkal büszkélkedhet K-1 szabályrendszerben. Köszönöm azoknak, akik eljöttek, s biztatták csapatunkat.

Váradi Zoli beszámolója alapján

Cikkek:
Beküldés: | Módosítva:
Szerző: admin
2 hozzászólás
Beküldés:
Módosítva:
Szerző: admin
2 hozzászólás

Kapcsolódó képek

Az oldalon szereplő minden kép szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználásukhoz az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges. Fotó: Weigert Images

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Hozzászólások

Ennyi ideje tag

16 év 9 hónap
Klimó Krisztián
2010. 03. 22., h – 20:38 Permalink

Gratulálok a versenyzők szerepléséért, továbbá Zolinak, hogy ilyen színvonalas rendezvényt csinált Gyomaendrődön. Nagyon szuper volt és élvezetes számomra ez az este. Nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog ez a küzdősport gála. Üdv.: Krisz

varadiorsi
2010. 03. 23., k – 14:40 Permalink

GRATULÁLOK MINDENKINEK AKI SZERVES RÉSZE VOLT A GÁLÁNAK, NEM CSAK VERSENYZŐKÉNT, HANEM SZERVEZŐKÉNT, SEGÍTŐKÉNT ÉS TÁMOGATÓKÉNT IS! SZÍNVONALAS, IZGALMAS ÉS NAGYON ÉLVEZETES SPORTESEMÉNY VOLT!!!!!! NAGYON JÓL ÉREZTEM MAGAM! ÉS SHIRI NEKED KÜLÖN KÖSZÖNJÜK EZT AZ ESTÉT!!! :)