Sűrű volt a program a Gyomaendrődi Judo Klub sportolóinak, hiszen az elmúlt hétvégén két rangos versenyt is rendeztek Budapesten.
Egyedi szűrés
Helyi hírek
2011. január
Az év első ifjúsági versenye került megrendezésre 2011. január 29-én az UTE csarnokában. A Gyomaendrődi Judo Klubot egy versenyző képviselte, ő azonban meg is tette amit lehetett, hiszen aranyéremmel térhetett haza.
Ebből az alkalomból Szurovecz Zoltánné a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda kémia-matematika szakos tanárnője rendhagyó bemutató délutánt szervezett január 26-án.
A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda tornászai az utóbbi időben két versenyen is részt vettek.
2011. január 5-én, Dévaványán körzeti asztalitenisz bajnokságot rendeztek. A Kis Bálint Általános Iskolát és Óvodát 5 tanuló képviselte, akik a következő eredményeket érték el:
A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda óvodásai a múlt év őszén a Rubin Szabadidőközpontba látogattak az Állatok Világnapján. Megbarátkozhattak az ott élő állatokkal, etethették őket, játszhattak velük.
A Váradi Zoltán által vezetett, jelentős eredményeket elkönyvelő Hun-Box SC június első hetére nemzetközi küzdősport versenyt tervez Gyomaendrődre hozni.
A klub kisgyermekes anyukák kezdeményezésére alakult meg, bárminemű anyagi támogatás nélkül. Többen voltunk, akik összejártunk; hol az egyikünk, hol a másikunk lakásában játszottak együtt a gyerekek.
Ma kaptuk a friss hírt Kardos Ferenctől, hogy idén ismételten Gyomaendrődön lesz az általa szervezett nagysikerű Bogártalálkozó.
2010. december
Újabb év zárult le városunk és a Gyomaendrod.com portál életében. Túlestünk a választásokon, helyben idén talán a szokásosnál is több rendezvény zajlott.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal