Ugrás a tartalomra

Egyedi szűrés

XI. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt-és Túrófesztivál

A már hagyománnyá vált jeles gasztronómiai rendezvény kiemelkedően jó hangulatban telt idén, rekordszámú látogatóval. A Bethlen iskola udvara kellően tágasnak bizonyult a több ezres vendégsereg fogadására és szerencsére az időjárás is kegyesnek bizonyult.
A Sajt-és Túrófesztivál nem csak kiállítás, de egyben a kiállítók közti verseny is. A Prohászka Béla vezette szakmai zsűri a szombat délelőtti órákban tizenegy belföldi, valamint egy erdélyi (magyarlapádi) termelő közel százféle sajtkészítményét értékelte. A helyezések pontszámait kategóriánként összegezve serlegekkel jutalmazták a legjobbakat, majd az eredményhirdetésre is sor került vasárnap délelőtt. A harmadik helyen azonos pontszámmal végzett a Gyomai Bethlen Sajt Kft. és a budapesti Hiksz Kft., míg holtversenyben második helyezést ért el a magyarlapádi (Románia) Biomilk Kft., valamint az Egri Margaréta üzem. Az első helyért járó serleget a békési Diós Tanya kapta.

XI. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt-és Túrófesztivál bemutatófilm
Forrás: (https://vimeo.com/4549658)

A sajtkészítmények mellett a pincészetek, borászati gazdaságok is megmérethették magukat. A borokat a Tímár János és dr. Pataki Mihály által vezetett zsűri díjazta - idén 24 féle borral neveztek be a kiállítók. Harmadik helyezést ért el a siklósi Zódor pincészet, második lett a miskolci Dragon Roi Kft., míg az első hellyel a csengődi Velezvin Borászati Kft. büszkélkedhet.

XI. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt-és Túrófesztivál show
Forrás: (https://vimeo.com/4647803)

Számtalan látványos bemutató, fellépő tette még érdekesebbé a gasztronómiai napokat. Így többek között tűzoltó bemutatót, motoros felvonulást, gólyalábas fellépőket, tűzzsonglőröket, Capoeira bemutatót és a Színfolt Mazsorett Csoportot tekinthették meg a nézők, míg a szomszédos füves területen vidámpark várta a gyereket. A nagyszínpadon emellett számtalan színvonalas koncertet halhattak az élőzene szerelmesei: a 100 Folk Celsius, a Crystal, az Ossian mellett többek kötött a helyi Insipid zenekar is fellépett.

Részünkről a két napig tartó intenzív fotózás és filmezés bár kimerítő volt, az élmény sok mindenért kárpótolt. A képek feldolgozása, válogatása egy napot, a mozi minőségű (full HD) videoklip vágása, legyártása tovább egy hetet vett igénybe. Azt is jóleső érzéssel konstatáltuk, hogy két vidéki kiállító is jelezte, hogy a mi weboldalunkon választotta ki gyomaendrődi szállását.

Cikk, fotó: Gyomaendrod.com

Cikkek:
Beküldés: | Módosítva:
Szerző: admin
6 hozzászólás
Beküldés:
Módosítva:
Szerző: admin
6 hozzászólás

Kapcsolódó képek

Az oldalon szereplő minden kép szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználásukhoz az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges. Fotó: Weigert Images

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Hozzászólások

Ennyi ideje tag

17 év 2 hónap
weigertjozsef

Válasz Szilvi üzenetére

2009. 05. 16., szo – 19:08 Permalink

Sajnos nekünk már nem volt időnk kintmaradni, másfél nap fárasztó volt. Másoknak valóban vannak képeik, de oldalunkra csak saját, ill. kiváló minőségű fényképezőgéppel készült fotókat teszünk.