XXII. Nemzetközi Volkswagen „Bogár” Találkozó Gyomaendrődön

Cikkek
Kategória

Augusztus 2-5. között zajlott a XXII. Nemzetközi Volkswagen Bogár- és Busztalálkozó Gyomaendrődön, a Liget fürdőben. A főszervező - Kardos Ferenc - hónapokkal előtte elkezdte a szervezést, az egyeztetést, telefonálást, szponzorok támogatását kutatta, hogy a négy napos rendezvénykor ne legyen hiány, és döccenőmentesen gördüljön minden! Sok fellépő és zenekar gondoskodott az idelátogató vendégek jó hangulatáról. A Monoton Rock Band, a The Bits Beatles és a Gesarol együttes szinte hazajár, hiszen jelen vannak a találkozón, és nagyszerű hangulatot varázsolnak a színpadon. De nem hiányozhat a fellépők sorából a Színfolt Mazsorett Táncegyesület sem, vasárnap délelőtt pedig a KörösFit DSE tornászlányai, valamint Hencz Gyula Birkózó Egyesületének versenyzői tartottak rövid bemutatót.

Négy napos Volkswagen Bogártalálkozónak adott helyet a Liget fürdő

A nyár utolsó hónapjának első hosszú hétvégéje rengeteg embert vonzott a fürdőbe elsősorban a találkozó miatt. Nemzetközi a rendezvény, hiszen Kardos Ferenc nagyon jó baráti kapcsolatokat ápol Erdélyből, Csehországból, Németországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkező „Bogarasokkal” egyaránt. Nemhiába teszik meg ezt a hosszú utat a családok, minden évben nagyon jól érzik magukat, minden évben visszajárnak és minden évben az év találkozója ez a rendezvény! Megérdemelten! A hangulat retrós, rockos, vidám, illeszkedik az autó csodákhoz, hiszen láthattunk legöregebb, legfiatalabb és egyéb érdekes számba menő Volkswagen autómodelleket.

XXII. Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó és Busz Party
Forrás: (https://www.youtube.com/watch?v=fhF3Fcvh0mQ)

A fő látványosság a felvonulás volt, a helyiek legnagyobb örömére! Megfogadták a gyomaendrődi lakosok a főszervező kérését, és nem vetettek be vízibombákat, (viszont két esetben történt komoly atrocitás, az egyik elkövető megvan, a rendőrségi eljárás pedig folyamatban) de az egyéb eszközökből jövő friss víz nagyon jól esett a felforrósodott aszfalton robogó autósoknak! Kardos Ferenc főszervező minden támogatónak köszöni az anyagai, erkölcsi segítségét, valamint közvetlen segítőinek is hálás köszönet jár, akik a négy napban éjjel-nappal ott voltak, és folyamatosan segítettek a találkozó sikeres lebonyolításában. A rendezvény zárásakor az oklevelek és ajándéktárgyak kiosztására került sor, és reméljük, jövőre, a következő találkozó megszervezésére is maradt energiája és ereje Kardos Ferencnek!

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

YouTube-csatorna

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Permalink - Dr Czirmes Gyö… küldte be 2018. 08. 12., v – 23:44 időpontban

A szombat este jó lett volna, ha a roadok a helyzet magaslatán állnak, de nem "haladtak" eléggé, Feri szavaival élve.