Péntek este tartott lakossági fórumot a Jobbik Gyomaendrődön. A rendezvény házigazdája Samu Tamás Gergő választókerületi elnök volt, aki elmondta, hogy vérfrissítésre van szükség a helyi szervezetnél, ezért várják a nemzetmentő munkára jelentkezőket.
Kijelentette, hogy a Fidesz által irányított Alkotmánybíróság buktatta el azt a civil kezdeményezést, amelynek köszönhetően népszavazást írtak volna ki arról, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munkaviszony után. A Jobbik emiatt a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul - mondta el Samu Tamás Gergő.
Lakossági fórum Volner Jánossal
Forrás: (https://www.youtube.com/watch?v=gbPZONR922c)
A fórum vendége volt Volner János, a Jobbik országos alelnöke, és az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának elnöke. Volner elmondta, hogy a kormány csak követi a Jobbik javaslatait a migránsválság ügyében, ugyanis a Jobbik javasolta a kerítés építését, és a katonaság kivezénylését is. Utóbbi nem is valósult volna meg, ha a Jobbik képviselői nem támogatják a kétharmados szavazati arányt a Parlamentben.
Volner János a Corvinus Egyetem kutatásaira alapozva kijelentette, hogy évente 400 milliárd forintos kár keletkezik a korrupció miatt, és ebben nagy különbség nincs az MSZP- vagy Fidesz-kormány között. Több példát is elmondott a korrupciós ügyekkel kapcsolatban, és azt is elmondta, hogy a mostani kormány alatt sem történt elszámoltatás, ahogyan az előzőnél sem.
A Jobbik vezetője szerint a magánnyugdíjpénztári vagyont is elherdálta a Fidesz-kormány, ami 3000 milliárd forintot jelentett. A korrupció miatt az eddigi kormányok egymást védik, ezért kizárólag a Jobbik választási győzelme jelent hatékony fellépést a korrupcióval szemben - zárta szavait Volner János.
Fotó: Gyomaendrod.com
Kapcsolódó képek
Kapcsolódó oldalak
- Jobbik Gyomaendrődi Alapszervezet - Helyi szféra, közösség
- Kállai Ferenc Integrált Kulturális Intézmény és Művelődési Ház - Közigazgatás, intézmény
Új hozzászólás
És ebből mennyi devizás családnak lehetne volnerrel bútorozni. Ha az állami nyugdíjalap kevés lenne, garantált az ÖNYP.
A Jobbik nem tematizált eleget a kormánypárti konzultációról,habár nevében készített a 'Híd a Nemzetért Egyesület'. Aztán Mszpés közeledése lévén balliberális fordulatot vett és kiáll Gyurcsányék kertelése mellett.