Szerzációs versenyen lett világbajnok Tótka Sándor

Beküldés: | 1 hozzászólás | Módosítva:
Szerző: admin

Cikkek

„Kétszer kellett megnyerni a vb-aranyat Tótkáéknak” – ezzel a sorral kezdődik a tudósítások nagy része a Milánói Kajak-Kenu Világbajnokságról.
A férfi párosok 200 méteres döntője zárta az augusztus 22-i versenynapot, miután az első futamot visszalőtték. Igaz mindez csak akkor derült ki, amikor már célba értek. A magyar páros ráadásul meg is nyerte ezt a később érvénytelenített első futamot.
Második nekifutásra a Molnár Péter, Tótka Sándor nem indult tökéletesen, de fantasztikusan bírták a végét, és 31 ezreddel nyertek. Igazából csak az utolsó pillanatban vezettek, de hát akkor kell.
Órási energia van ebben a párosban, hiszen csak idén ültek össze először. Fejlődni még - ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul - ez után is fognak. 15 év után nyert magyar páros ezen a távon. Amióta olimpiai szám, vagyis hat éve, még csak érmünk sem volt.
A páros ezzel értelemszerűen olimpiai helyet is szerzett.

Tótka Sándor és Molnár Péter, a világbajnoki páros (fotó: MTI)

„Fejben dőlt el ez a verseny. Lelkileg, mentálisan kellett valahogy megoldani a holt időt a két futam között. Egy ezrednek is örültünk volna a végén, nem még három századnak. Jól regenerálódtunk a két futam közti 40 percben, ki tudtuk zárni, hogy mi történt az elsőben. Minden vágyam volt, hogy a csúcsra jussak. Elértük, most csak egy kis időt szeretnék kérni, hogy feldolgozzuk ezt a sikert. Kifújjuk magunkat, aztán pedig nekivágunk Riónak” - jelentette ki Molnár Péter, aki tavaly kilencedik volt egy másik párral.
Tótka Sándor igen érdekes dolgot említett, amiben edzőjük, Hűvös Viktor zsenialitása is benne van.
„Nem viccelek, mi edzettünk így, készültünk erre az esetre, mi van, ha visszalövik a rajtot. És nemsokára meg kell ismételni egy jó kajakozást, még egyszer a maximumot adni. Emlékeztünk rá, hogy csináltuk meg. Emlékezett rá a fejünk, és emlékezett rá a testünk is. Hosszú út van mögöttünk, de megérte.”
A verseny izgalmait gyomaendrődi szurkolók élőben is átélhették és elsőként gratuláltak Sanyinak.

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
9 év 11 hónap

Permalink - anonim küldte be 2015. 09. 03., cs – 20:22 időpontban

Gratula! Bölcs mosolyt apukádtól. Csak a fizut már...