Sóczó Rebeka a diákolimpián is győzni tudott

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: Gyomaendrődi J…

Cikkek

Június 1-én három gyomaendrődi judoka állt szőnyegre a diák korosztály Országos Diákolimpiai döntőjén Baján. Sóczó Rebeka a Diák "C" korosztályban a 40 kg-os mezőnyben nem talált legyőzőre és ezzel megszerezte első komolyabb, úgymond minősített versenyén az aranyérmet. A fiú szakaszban Nagy Zoltánt a döntőig nem tudták megállítani, ám ott sajnos vereséget szenvedett, ám így is a szépen csillogó ezüstéremmel gazdagodott. Hidasi Tamás ezúttal sajnos nem volt formában. A 60 kg-os mezőnyben a 7. Helyen végzett.

Varga István edző: Nagyon örülök Rebeka sikerének, hiszen már óvodás kora óta arra készültünk hogy egy ilyen szintű versenyen a dobogóra állhasson. Kicsit tartottam tőle, hogy a verseny előtt túlizgulja magát és ez negatívan hat a teljesítményére, de valószínűleg jót tett hogy egyre többet versenyez, így higgadtan és céltudatosan állt fel a szőnyegre. Csak a döntőbe jutásért ment végig a meccse, ám ott sem volt a salgótarjáni ellenfelének esélye. A döntőtől szerencsére csak én tartottam, mert Rebekában láthatóan meg sem fordult hogy kikaphat kellemetlen honvédos ellenfelétől. Szép munka volt! Nagy Zoli immár harmadik éve döntős a diákolimpián, de sajnos idén az ezüstérem maradt. Jól kezdte a versenyt, hiszen ippon győzelemmel jutott a legjobb négy közé, majd a döntőbe jutásért taktikus mérkőzésen nyert. A döntőben megvolt minden esélye, hiszen volt olyan mozdulat amiből ő jöhetett volna ki győztesen, ám ezúttal nem volt szerencséje. Összességében nem volt rossz a teljesítménye. Hidasi Tomi ezúttal a 7. helyig jutott. Ennél mindenképpen jobbat vártam, de a verseny jó alkalom volt arra, hogy átgondoljuk min kell változtatni az ő munkájában. Biztos vagyok benne, hogy bár most a "padlón" érzi magát, van benne annyi versenyzői véna, hogy az év végén már sokkal pozitívabb dolgokról beszélhetünk vele kapcsolatban!

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó cikkek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.