Sóczó Rebeka Budapest Kupa aranyérmes

Gyomaendrődi Judo Club képe
Beküldés: 2015/05/07 - 22:12 | Frissítés: 2015/05/07
Szerző: Gyomaendrődi Ju...
Cikkek: 

2015. május 2-án az UTE Jégcsarnokban rendezték meg a 28. Budapest Kupa nemzetközi versenyt. A Gyomaendrődi Judo Klub versenyzője, Sóczó Rebeka is részt vett a 18 ország vendégszereplésével lebonyolított versenyen. Az U13-as korosztályban az 50 kg-osok között indult és megint aranyéremmel gazdagította amúgy sem szegényes medálgyűjteményét.
Hosszú nap vége felé állhatott először szőnyegre. Szerencsére sikerrel vette az akadályt az elődöntőig, ahol egyik legnagyobb riválisával kellett megmérkőznie. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, azonban Rebeka az ellenfél hibáját kihasználva végül ippon győzelemmel lépett a döntőbe. Ha lehetett az előző mérkőzés feszültségét fokozni a döntőben, akkor az megtörtént. Rebeka yuko előnyre tett szert a merkőzés első felében és ezt a helyzetet taktikus küzdelemben meg is őrizte.
Varga István edző: A Budapest Kupa hosszú évek óta az egyik legfontosabb utánpótlás torna magyarországon, amit jelez a külföldi résztvevők száma is. Rebeka súlycsoportjában hazai szinten is sok tehetséges versenyző van, de ezen a versenyen a mezőny a külföldi versenyzőkkel még fokozódott. Jó teljesítményt nyújtott, bár akadtak hibák a küzdelmek alatt. Azon leszünk, hogy a hamarosan következő diákolimpiára ezeket kijavítsuk. Külön öröm számomra, míg sok évvel ezelőtt átélhettem milyen ezt a versenyt megnyerni, ezúttal tanítványom sikerének örülhettem!

Cikk, fotó: Gyomaendrődi Judo Club

Kapcsolódó képek

Sóczó Rebeka Budapest Kupa aranyérmes
Sóczó Rebeka Budapest Kupa aranyérmes

Kapcsolódó oldalak


Kapcsolódó cikkek


Három érem a Tenkes Kupáról
Három érem a Tenkes Kupáról
Dátum: 2017. augusztus 21. (hétfő)
Európa Kupa bronzérmes Sóczó Rebeka
Európa Kupa bronzérmes Sóczó Rebeka
Dátum: 2017. június 06. (kedd)
Fantasztikus Sóczó arany a 30. Budapest Kupáról
Fantasztikus Sóczó arany a 30. Budapest Kupáról
Dátum: 2017. május 05. (péntek)

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás