Gyomaendrődi Oktatási Egység
Összművészeti Találkozó
A gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban 2011. november 18-19-én a József Attila-díjas gyulai költő, Simonyi Imre tiszteletére országos emlékversenyt rendeztek.
A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda 2011 novemberében bemutató órákon mutatta be a Gyomaendrőd Város Önkormányzata által megnyert pályázat keretében kapott informatikai eszközök sokszínű használatát.
A gyomaendrődi Színfolt Mazsorett Csoport szenior korú versenyzői Tatabánya mellé, Várgesztesre utazott 2011.
Az országos Bolyai Matematika Csapatverseny Békéscsabán megrendezett megyei fordulójába a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda négy csapattal nevezett.
Szeptember 12-én a Kner Imre Gimnáziumban tartotta a 2011/2012- es tanév előkészítését szolgáló értekezletét a Gyomaendrődi Városi Diáksport Bizottság.
2011. augusztus 9 és 14 között Egyesületünk, a Kner Tánc-Sport Egyesület táncosai ismét a várva várt Zánkai Országos Gyermek és Ifjúsági Társastánc Fesztiválon vettek részt, melyet idén 17.
A ballagás és az évzáró ünnepélyes lezárása után a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda 8. b osztályának egy része, valamint 10 felnőtt erdélyi kirándulásra indult.
Budapesten került megrendezésre a Kálti Márk Történelem tesztverseny országos döntője, melyre a második forduló eredményei alapján a Kis Bálint Általános Iskola és Óvodából 4 tanuló kapott meghívást.