Magyar Mazsorett Bajnokság Gyomaendrődön

Cikkek
Kategória

A XVIII. Magyar Mazsorett Bajnokságot a Magyar Majorette Szövetség és a Színfolt Mazsorett Táncegyesület rendezte 2018. május 19-21. között Gyomaendrődön, a Varga Lajos Sportcsarnokban. A három napos rendezvényen tizenhat tagszervezet mintegy 330 táncosa versenyzett. Az ünnepélyes megnyitón a Fejérvári induló dallamai csendültek fel, a csapatoknak és vezetőknek egy ritmusra dobbant nemcsak a lábuk, hanem a szívük is, amikor bevonultak. Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere örömmel üdvözölte köszöntőjében a városba látogató versenyzőket, felkészítőket, szülőket. Geisztné Gogolák Éva, a Magyar Majorette Szövetség elnök asszonya pedig megnyitotta a XVIII. Magyar Mazsorett Bajnokságot. A kivonulás után a verseny a Fő úton folytatódott. Ez igazi látványosság, érdekesség volt, különösen a gyomaendrődieknek, hiszen ritkán látnak cigánykerekező, spárgázó, masírozó mazsoretteket a belváros szívében. Repültek a botok, csillogtak a pomponok, izgultak a lányok. Sokan megnézték a menettánc versenyt, a nyüzsgés, a zene és a napsütés kicsalogatta az érdeklődőket. Rövid szünet után, szombat délután a szóló-, páros - és mini formáció versenyszámok kerültek sorra a sportcsarnokban. Szombat este a zsűrinek és a csoportvezetőknek még egy közgyűlés megtartására is volt erejük.

XVIII. Magyar Mazsorett Bajnokság
Forrás: (https://www.youtube.com/watch?v=X_kdPDp-GrE)

Pünkösd vasárnap, a legeseménydúsabb a három napból, rengetegen voltak a csarnokban, még egy gombostűt sem lehetett leejteni, nemhogy egy mazsorett botot! A hétfő reggeli nap is felvirradt a bajnokságra. Kissé elfáradt mindenki, de továbbra is bizakodva próbáltak a mazsorettek, majd a versenyszőnyegen legjobb tudásukat adták a versenyzők! Az ünnepélyes eredményhirdetés után húsz külön díj is gazdára talált a mazsorettek legnagyobb örömére. Külön köszönet érte: Dombi Imre botkészítőnek, a Vértes Fotónak, Gyomaendrőd vállalkozóinak, valamint a Színfolt Táncegyesületnek, hogy további ajándékokhoz juttatták a versenyző gyerekeket.

Színfolt Mazsorett Táncegyesület
Fotó: Vértes Fotó Kft. (www.vertesfoto.hu)

Köszönet illeti a bírók munkáját, mert szaktudásukkal segítették a versenyzőket, felkészítőket. Név szerint: Geisztné Gogolák Éva: a MMSZ, valamint az IAM elnök asszonya, nemzetközi és magyar bíró, a Hebe Művészeti Iskola igazgatója, a Hebe Tánccsoport vezetője. Szurominé Balogh Adrienn: a MMSZ és az IAM alelnöke. Rontó - Tóth Irén Erzsébet nemzetközi - és magyar bíró, Pappné Bedei Sarolta: nemzetközi - és magyar bíró, Krefflyné Papellás Orsolya: nemzetközi - és magyar bíró, Hegedűs Boglárka és Bakó Lili magyar bírók, Polónyi Katalin gyakornok bíró. Köszönjük munkájukat.

Jó hangulatú, jól sikerült rendezvény zárta pünkösd hétfőjén kapuját. Köszönet a Színfolt Táncegyesület minden táncosának, vezetőjének, a Színfolt szülői gárdájának szervező, segítő, odafigyelő, rendező munkájáért. Bízunk benne, hogy a kedves versenyzők és kísérőik is jól érezték magukat! Sok pozitív visszajelzést kaptunk. Köszönjük szépen! A munka nem áll meg, hiszen az Európa Bajnokságra készül több csoport. A kvalifikáció a napokban történik. Kellemes, szép nyarat, jó pihenést és eredményes felkészülést kívánok!

Hunya Jolán
Színfolt vezetője


Színfolt Mazsorett Táncegyesület eredményei a Magyar mazsorett Bajnokságon

Szilágyi Csilla: botos senior szólója: 6. helyezés, pompon szólója: 5. helyezés.
Baráth Beáta: tradicionális botos szólója: arany minősítés.
Piroska Attila szólója arany minősítés.
Tradicionális kategória - csapat: menet - és színpadi tánc (összetett versenyszám): arany minősítés.
Zászló miniformáció: 3. hely.
Csapat zászló: 3. hely.

A koreográfiákat a Színfolt vezetője: Hunya Jolán és tánc asszisztense: Baráth Beáta készítette.


A Magyar Mazsorett Bajnokság megrendezésében a következő személyek, vállalkozók, vállalatok segítették a Színfolt Mazsorett Táncegyesületet:

Támogatók:

  1. Gyomaendrőd Város Önkormányzata, Képviselő - testülete, kiemelt támogató
  2. Toldi Balázs polgármester úr, kiemelt támogató
  3. Kis Bálint Általános Iskola vezetősége, Ágostonné Farkas Mária igazgatónő, kiemelt támogató
  4. Valánszki Róbert, Dévaványa polgármestere
  5. Ványa Ambrus Általános Iskola igazgatónője, Baloghné Berényi Erzsébet
  6. Hegedűs Roland, Hunya polgármestere
  7. Színfolt Mazsorett Táncegyesület szülői közössége, kiemelt támogatók
  8. Gallicoop, Szarvas, kiemelt támogató
  9. Adeola Fashola
  10. Família Üzletház
  11. Tivi Technika
  12. Fodor Tamás vállalkozó
  13. Csatári Mihály és Csatári Tibor vállalkozók
  14. Csipai Imre vállalkozó
  15. Tótka Sándor vállalkozó, kiemelt támogató
  16. Tímár Ernő vállalkozó
  17. Sz. Zoltán vállalkozó
  18. Medve Norbert vállalkozó, kiemelt támogató
  19. Németh Dezső vállalkozó, kiemelt támogató
  20. Tímár János, Dréher étterem
  21. Tímár András, Körös étterem
  22. Varga Béla vállalkozó
  23. Ignácz Tibor Hármas – Körös Pálinka Manufaktúra
  24. Hencz Gyula, a Hencz Birkózó Egyesület vezetője, kiemelt támogató
  25. Járási Hivatal, Dr. Pacsika György hivatalvezető
  26. Smíri Sándor Járási Hivatal vezetőhelyettese
  27. Megyeri István, Megyeri tészta
  28. Gyomaendrőd Polgárőrség
  29. Török Sándor vállalkozó
  30. Kardos Ferenc kiemelt támogató, a Bogártalálkozó főszervezője
  31. Jakus Imre, a mazsorettek legrégebbi támogatója
  32. Csipai BT
  33. PRINT 2000 Nyomda, Kovács András, Kecskemét, kiemelt támogató
  34. Szilágyi Zoltán és családja
  35. Farkas Máté
  36. Vida Fashion Kft, Budapest
  37. KSI vezetői: Kovács Gábor és Kovácsné Kozma Diána
  38. Davidovics László, Bethlen Gábor Mezőgazdasági Élelmiszeripari Szakközép - és Szakképző Iskola igazgatója
  39. Albán pékség
  40. Pájer pékség
  41. Oláh Rita varrónő, kiemelt támogató
  42. Sikér Kft
  43. Tomy Market élelmiszer bolt
  44. Gschwindt Mihály kiemelt támogató
  45. Giricz László vállalkozó
  46. Babecz és Társa BT
  47. Tanács Zoltán vállalkozó
  48. PRM- TEAM Kft (Dream babatermékek forgalmazója)
  49. Dr. Bagi László
  50. Poharelec László, ifjabb Poharelec László és Poharelec Csaba, kiemelt támogatók
  51. Tapír Papírbolt, Kossuth út
  52. Edina Virágbolt, Főút
  53. Fekete Lászlóné
  54. Agromolnár Kft, Gyomaendrőd
  55. Klimó Krisztián
  56. Hegedűs Bence
  57. Koloh Judit
  58. Ifj. Tóth Zoltán
  59. Öregek Napközi Otthona (ÖNÓ)
  60. Dr. Katona Piroska
  61. Zöld Park Kft
  62. KPM, Hunya Péter
  63. Purina
  64. Mágus Comp
  65. Kállai Ferenc Művelődési Központ
  66. Hunya Jolán, Színfolt vezetője
  67. és mindazok, akik nem szeretnék, hogy a nevük megjelenjen

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

YouTube-csatorna

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Permalink - Gogolák Éva küldte be 2018. 06. 05., k – 14:47 időpontban

Kérem szépen a megígért "Magyar Mazsorett Bajnokság 3. napi videó" anyagához a hozzáférést! Köszönöm!