Két arany és két bronz az Euroliga versenyen

Gyomaendrődi Judo Club képe
Beküldés: 2015/09/14 - 13:34 | Frissítés: 2015/09/14
Szerző: Gyomaendrődi Ju...
Cikkek: 

A Gyomaendrődi Judo Klub 5 versenyzővel vett részt az algyői Euro Liga versenyen. Sóczó Rebeka és Fehér Dávid aranyérmet szerzett, míg Németh Regina és Fehér Dóra bronzéremmel zárta a megmérettetést.
Jól indult a nap, hiszen a Diák "A" korosztály 50 kg-os súlycsoportjában Sóczó Rebeka minden mérkőzését megnyerve aranyérmet szerzett! Mindemellett a legnépesebb súlycsoportban elért győzelemért különdíjat vehetett át.
Ezután Fehér Dávid állhatott szőnyegre, aki súlyos könyöksérülésből felépülve négy mérkőzést is ipponnal nyerve magabiztosan menetelt a dobogó legfelsőbb fokáig.
Németh Regina javuló teljesítményt nyújtott, immár új súlycsoportjában. Az U16-os korcsoportban 44 kg-ban végzett a harmadik helyen.
Fehér Dóra ismét érmet tudott szerezni komoly megmérettetésen, ezúttal a 63 kg felettiek között. Ez azért kiemelkedő, mert több ellenfele is 20-30 kg-mal volt nehezebb nála.
Fehér Attila a 9. helyen végzett a 66 kg-ban.
Varga István edző: Három érmet vártam, négy lett belőle! Mindenképpen pozitívan kell értékelni az elért eredményt. A nyújtott teljesítményeken azonban van mit javítani. Elsősorban taktikai hibákat követtünk el, amit a sok versenyzés alatt tudunk javítani. Sóczó Rebekára vár legkorábban komoly feladat, hiszen október elején a magyar bajnokságon kell helytállnia. A mostani verseny figyelmeztető jel volt, hiszen volt mérkőzés, amit hátrányból kellett visszahozni. Jobban fel kell készülnünk az ellenfelekből. Regina egyre rutinosabban versenyzik, bár az apró hibák még elő-elő jönnek. Ezek sajnos alkalmanként el is dönthetnek mérkőzéseket! Fehér Dávid a tavasszal súlyos könyöksérülést szenvedett, de megmutatta, hogy ez nem vetette vissza az eredményességét! Minden mérkőzését magabiztosan tudta nyerni és ez biztató. Fehér Attila a rutintalanabb versenyzők közé tartozik, de az edzésmunkájára alapozva hamar előreléphet. Fehér Dóra ezúttal a nagysúlyúak között versenyzett, mert ezen a versenyen a 70 kg-os súlycsoport nem szerepelt a kiírásban, a 63 kg felettiek együtt versenyeztek. A döntőbe jutásért 30 kg-mal nehezebb szerb ellenfele ellen sokáig vezetett, ám a súlykülönbség hatására elfogyott a későbbi győztes ellen. Fogyasztani nem akartunk, hiszen a 70kg-os súlycsoportban tervezzük a jövőt.
A következő héten Aradon versenyeznek sportolóink az Euro Liga újabb állomásán.

Cikk: Gyomaendrődi Judo Club

Kapcsolódó oldalak


Kapcsolódó cikkek


Két érem az aradi Judo Euroliga versenyről
Két érem az aradi Judo Euroliga versenyről
Dátum: 2015. szeptember 22. (kedd)

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás