Két érem az aradi Judo Euroliga versenyről

Gyomaendrődi Judo Club képe
Beküldés: 2015/09/22 - 09:23 | Frissítés: 2015/09/22
Szerző: Gyomaendrődi Ju...
Cikkek: 

Szeptember 19-én Aradon szerepelt a Gyomaendrődi Judo Klub három hölgy versenyzője a Judo Euro Liga harmadik állomásán. Fehér Dóra aranyérmet szerzett a versenyen, Sóczó Rebeka az idősebbek között indulva végzett a harmadik helyen, míg Németh Regina egy ötödik hellyel gazdagodott!
Nem indult jól a verseny, hiszen Regina az U14-es korosztály 44 kg-os mezőnyében hiába jutott el a bronzmérkőzésig, ott egy intés különbséggel végül vereséget szenvedett.
Mindezek után a szintén U14-ben versenyző Sóczó Rebeka első mérkőzésén kikapott. Szerencséjére a vigaszágon javíthatott és két ippon győzelemmel kiharcolta, hogy a harmadik helyért küzdhessen, ahol az utolsó pillanatban szép dobással biztosította be, hogy felállhasson a dobogóra!
Hosszú várakozás után az U16-os korcsoportban ezúttal a 70 kg-ban versenyző Fehér Dóra rukkolt elő aranyat érő teljesítménnyel.
Varga István edző: ijesztően indult a verseny, de szerencsére a vége szép eredmény lett. Versenyzőimen látszott, hogy a hajnali indulás sokat kivett belőlük. Regina minimális különbséggel maradt le az éremről, ami azért dühítő, mert ez nem az első hasonló eset. Rebeka az első mérkőzésén egy később szintén érmet szerző külföldi versenyzőtől kapott ki, ám az figyelmeztető jel, hogy ismét a verseny elején jött a hiba. Ez sajnos nem az első ilyen eset volt, ám eddig sikerült visszahozni ezeket a mérkőzéseket. Ezúttal az ippon viszont nem hagyott esélyt. A többi mérkőzés képével elégedett lehetek. A teljesítménye értékét növeli, hogy egy évvel idősebbek között nagyon népes mezőnyben sikerült érmet szereznie. Fehér Dóra ismét magabiztosan győzött, ami jó jel. Nem szabad azonban megfeledkezni az elkövetett hibákról és hiányosságokról. Igyekszünk ezeket a hibákat kijavítani a közelgő magyar bajnokságig, hogy ott a lehető legfényesebb érem kerüljön a nyakába.

Cikk: Gyomaendrődi Judo Club

Kapcsolódó képek

Két érem az aradi Judo Euroliga versenyről

Kapcsolódó oldalak


Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás