Gyomaendrődi zenekart díjaztak a VI. InternetVers Fesztiválon

Beküldés: | 5 hozzászólás | Módosítva:
Szerző: admin

Cikkek

A VI. InternetVers Fesztivál idén Gyomaendrődön, április 18-20 között került megrendezésre. A három napon át tartó verseny lényege, hogy hirdesse az élő magyar költészetet, közvetlen kapcsolatot teremtsen a költők és a verseiket megzenésítő zenészek között. A rendezvény egyúttal három nagy magyar költő, Weöres Sándor 100., Határ Győző 99. és Gergely Ágnes 80. születési évfordulójáról emlékezett meg.
A legeredményesebb zenekar díja a "Hangraforgó Grammy díj a VI. Internetvers Fesztiválon nyújtott színvonalas produkcióért". Ebből a díjból kettőt adtak, az egyiket a Scattered Light erre az alkalomra alakult formációja, a CSILLA(g) Trió kapta.

2013.04.27-én rendezték meg a XVIII. Sárréti Könnyűzenei Fesztivált. A hagyományosnak mondható rendezvény tehetségkutató jelleggel működik már évek óta. A produkciókat helyi szakmai zsűri értékeli. A fesztiválról a CSILLA(g) Trió elhozta a legjobb énekesnek (Szurovecz Csilla) és a legjobb basszusgitárosnak (Oláh Zoltán) járó díjat.

A Scattered Light tagjai: Oláh Zoltán: basszusgitár, Molnár István Tamás: gitár, Szurovecz Csilla: ének, elektromos zongora, Valach Zsolt: dob

A zenekar 2012 februárjában jött létre ezzel a felállással. Egyik tag sem első zenekaros zenész, több év, és zenekar áll a hátuk mögött. Eddig műhelymunka folyt, ez volt az első komolyabb megmérettetésük. Zenei világukat a dallamos női ének, és a lágy hangzás jellemzi. Bár elektromos hangszereket használnak, a hangzás előnyére válik a minél halkabb megszólalás. A műsoruk saját dalokat, sztenderd darabokat, és néhány slágert is tartalmaz, a jazz, a pop, és a rock határterületein mozog.

Molnár István Tamás

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Két apróbb "csúsztatás" helyesbítésre szorul: bármennyire is megtisztelő mindannyiunk számára Sebő Ferenc közreműködése a fesztiválon, ő csak az előválogatásban vett részt. A Hangraforgó "Grammy" - személyes, az eddigi évek alatt kialakult elismerés: kizárólag a Hangraforgó nevéhez köthető.
Valamint Scattered Light néven nem szerepelt előadó a NetversFeszten - így az elismerést sem ez a négytagú formáció kapta, hanem a CSILLA(g) Trió.

Üdvözlettel:
F. Sipos Bea és Faggyas László
Hangraforgó

15 év 8 hónap

Permalink - weigertjozsef küldte be 2013. 05. 01., sze – 22:13 időpontban

Köszönjük a helyesbítést! Már csak az a kérdés, hogy akkor mi hogyan kaphattunk téves információkat (a cikk nem saját írás). Utánajárunk.

üdvözlettel: Weigert József

Permalink - Molnár István Tamás küldte be 2013. 05. 02., cs – 08:19 időpontban

Úgy tűnik bulvárosodik a helyzet.

A Hangraforgó hozzászólásában találhatók a pontos információk!

Köszönjük a pontosítást, elnézést a zavarért!

15 év 8 hónap

Permalink - weigertjozsef küldte be 2013. 05. 02., cs – 16:38 időpontban

Az írást és a címet módosítottuk.