A gyomaendrődi Big Pisti azért él, hogy segítsen

Amilyen hatalmas a felépítése, épp oly’ nagy a szíve is a gyomaendrődi polgárőrség szolgálatvezetőjének, Pelyva Istvánnak. A település Big Pistije életét a segítségnyújtásnak szenteli és elmondása szerint sohasem unatkozik.

- Hogyan lett önből Gyomaendrőd Big Pistije?
- Már nem tudom, ki ragasztotta rám a nevet, de egészen biztos, hogy köze volt hozzá a termetemnek. Mivel tizenöt évig a vendéglátóiparban dolgoztam – főként kidobóként – és már másfél évtizede polgárőrködöm, ezért sokan ismernek. A segítségnyújtás mindig a legfontosabb célom volt, amit szülői, katolikus neveltetésemnek köszönhetek. Ezt ismerve sokan keresnek meg problémáikkal, én pedig segítek, ahol tudok, ezért sosem unatkozok.

- Rátérve a fizikumára, az inkább genetikai adottság, vagy az evés szeretete miatt alakult így?
- Amikor megszülettem, megnyomódott a jobb oldali mellékvesém, amiben vérrög keletkezett. Szegedre vittek egy műtétre, édesanyámnak pedig azt mondták, a hormonháztartás felborulása miatt vagy törpe leszek, vagy óriás. Mivel 62 centisen, közel négy és fél kilóval jöttem világra, így az utóbbi valósult meg. Tehát főként ennek köszönhető mostani termetem. Enni természetesen szeretek és a vendéglátásban tapasztaltakat is szívesen alkalmazom a konyhában, de nem fogyasztok nagyobb adagokat, mint egy átlag ember. A közösségi oldalon látható posztjaimban persze hatalmas adagokat mutatok be, de azokat inkább csak a móka kedvéért töltöm fel.

- Van kedvenc étele? Mit szeret leginkább főzni, fogyasztani?
- Igazából mindegy, mit eszem, csak hús legyen benne. Ezentúl főként azt, amit én csinálok, mert az biztosan a saját szám íze szerint készül. Persze, van néhány ember, akinek a barbecue sültjét mindig szívesen fogadom, hiszen én inkább a pörkölteket, gulyást, illetve a „menzán előforduló”, magyarosabb ételeket készítem.

- Sokaknak már csak a látványától is földbe gyökerezik a lába. Hogyan tudta ezt kamatoztatni kidobóként?
- Bár a megjelenésem nem ezt sugallja, mégis inkább beszéddel igyekeztem megoldani a szórakozóhelyeken adódó konfliktusokat. Van azonban az a szituáció, amikor a szó egyáltalán nem hat, olyankor nekem is eljárt a kezem. Ennek a másik oldala, hogy annak a kidobónak, aki sosem csap oda, nincs tisztelete. Az ütést viszont így sem preferáltam, helyette hátracsavartam az illető kezét és közöltem vele, addig nem engedem el, amíg nem nyugszik meg. A tolvajokat viszont egyáltalán nem toleráltam. Emlékszem, egyszer egy férfi női kabáttal és két táskával a kezében igyekezett távozni, erre rögtön megállítottam. Megpróbálta nekem előadni, hogy a barátnője holmiját viszi, de mivel mondhatni mindenkit ismertem Gyomaendrődön, és akkor már a Facebook világát éltük, tudtam, hogy hazudik.

Átverni amúgy rajta kívül is akartak már sokan, talán a segítőkészségem miatt gondolták úgy, hogy sikerülhet nekik, de mindig meglepetést okoztam.

- Hogyan lett végül polgárőr, és mi az, amit leginkább szeret tevékenységében és milyen izgalmakat rejt?
- A leginkább szívmelengető számomra polgárőrként, amikor adományokat osztunk. Hiszen egy düledező ház szerény körülmények között élő lakóinak mindig öröm egy-egy csomagot átadni. Itt szívesen töltöm be a közvetítő szerepét is, és szerencsére minden évben nő az a felajánlott összeg, aminek jóvoltából ezt megtehetem. A munkám izgalmasabb része pedig az, amikor eltűnt embert keresünk. Úgy tapasztalom, itt megint csak a közösségi oldal van a legnagyobb segítségemre, amin keresztül nem egyszer tapasztaltam már példás összefogást.

Kutyái sem hazudtolják meg termetét
Pelyva Istvántól megtudtuk, mindig is szerette a nagy kutyákat, ennek ellenére kisebb termetű ebek gazdájaként kezdte. Később befogadott egy újfundlandit, ami már jóval inkább passzolt hozzá. Utána érkezett hozzá mostani közép-ázsiai juhászkutyája, akinek hamarosan társat is választott. Beszámolója szerint kedvencei, Maci és Káin a házőrző szerepét töltik be, munkájában sem segítik, inkább újakat adnak neki, például kerítésépítés formájában.