Folytatódott a hagyományőrzés a II. Körösmenti Íjfeszítő Viadalon

Cikkek
Kategória

2014. esztendő, szelek havának (április) 27. napján a Körösmenti Íjfeszítő Egylet megrendezte a második örömíjász viadalát, a három ezüstfolyó eggyé válásán túl, Kocsorhegy lábától kissé visszább, a gyomai legelők északi csücskében.
A II. Körösmenti Íjfeszítő Viadalon jobbnál jobb íjászok mérték össze tudásukat és ügyességüket. Idén is sokfelől érkeztek hozzánk és nagy örömünkre a verseny végén ugyan sok megfáradt, de boldog és elégedett arcot láthattunk.
A viadal végig jó hangulatban zajlott, ez nagyban köszönhető segítőinknek, kik nem mások voltak, mint az Aranysólyom Dobkör, a Körösmenti Néptánc együttes, és a Vidra Mentőcsapat tagjai. Valamint köszönet illeti a Körös étterem dolgozóinak munkáját is!
Versenyünket meglátogatta Várfi András polgármester úr is, ezúton is köszönjük dicsérő szavait.

II. Körösmenti Íjfeszítő Viadal

A verseny végén a győztesek boldogan térhettek haza a „Legjobb Íjfeszítő” cím birtokában.
A Körösmenti Íjfeszítő Egylet köszöni minden íjásznak, hogy részt vett a viadalon, és egyben gratulálunk az elért eredményekhez!
Továbbá ezúton is hatalmas Köszönet illeti Támogatóinkat és Segítőinket, kik hozzájárultak a verseny lebonyolításához!

Gyarmati Gábor, Szeged

Ma Gyomaendrődön vettünk részt egy alaposan megszervezett versenyen. Az, hogy elintézték a szép időt, egy dolog. Hogy tényleg vendégnek érezhettük magunkat, mert mosolygós, szimpatikus "háttérmunkások" intézték a formaságokat, kihozták a célokhoz a figyelmesen /hagymával, illetve hagyma nélkül/, kosárba rendezett zsíros kenyeret, a lőállásoknál ivóvíz utánpótlás volt... Nekem nagyon tetszett! A célok lőhetőek voltak, mégis kihívást jelentettek számunkra. Ötlet, barátságos vendéglátás: ez az, amiért szívesen megyek-megyünk örömíjász versenyekre. Részemről köszönöm, ha tehetem máskor is megyek. Köszönet a szervezőknek és a többieknek, akik munkájukkal és felajánlásaikkal segítették a mai nap sikerét!


II. Körösmenti Íjfeszítő Viadal
Forrás: (https://www.youtube.com/watch?v=a4GBp8Tr2ow)


Vagyon Ferenc, Orosháza

Na akkor az idei versenyről pár szót!
Az első is egy élmény volt, de ezt még sikerült felülmúlni! Hogy miért? Nos, csodálatos idő mellett, remek szervezés, kiváló pálya, trükkös célok és igazán kedves emberek között tölthettem ezt a pár óra hosszát, aminek következtében eddigi legjobb eredményemet értem el! Egyszerűen magával ragadott az egész hangulat és mindenféle para nélkül állhattam be lőni. A mi csapatunk egy remek kis társaság volt, de gondolom valahol mindenki így van a sajátjával. A szervezőknek maximális gratulációm és itt meg is jegyezném, hogy a kitáblázott számok ahol a csapatok felsorakoznak remek volt, azt hiszem tavaly nem volt ilyen, de ha mégis, akkor elnézést. A küklopszos újdonság meg kifejezetten tetszett, noha azért a lovon éreztem magam a legjobban. A római katonával viszont lesz még jövőre elszámolni valóm, persze ez még távol van - de bízok benne, hogy megrendezésre kerül ismét, mert eddig mindkét verseny hatalmas élmény volt. Nehéz kifejezni a hálámat és gondolom sok íjásztársam nevében kijelenthetem, amit az előadások után taps közepette kiabálnak. VISSZA VISSZA VISSZA! :)))

Darida László, Békéscsaba

Csak annyit írnék... Húú nagyon jól éreztem magam. Köszönök mindent nektek!.. Fehér ember nem felejt! Még vagy 40 évig így legyen... Aztán majd lesz valahogy.. Áldás mindenért...

Cikk: Kiss József, Körösmenti Íjfeszítő Egylet
Fotó: Gyomaendrod.com

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
10 év 5 hónap

Permalink - Faragóné Hunyadi Éva küldte be 2014. 04. 28., h – 20:49 időpontban

Csak annyit szeretnék írni, hogy a tegnapi volt a kisfiam és az apjának a legelső versenye. Nagyon jól éreztük magunkta. nagyon jó volt a szervezés, a helyszín. Nagyon jó csapattal voltunk együtt. Mink voltunk a 10-es csapat. Arra meg nem is számítottunk, hogy Dávid a poronty kategóriában első lesz. Nagyon büszke vagyok rájuk. Örülök, hogy részt vettet ezen a versenyen. Gratula a szervezőknek.
bár Kabán élünk, de a párom bárándi, így a bárándi sólymok színeiben versenyeznek.