Folytatva hagyományaikat ismét mindkét korosztályban I. helyen végeztek a gyomaendrődi atléták a megyei utcai váltóversenyen, ahol egy-egy 5 fős csapatot 3 fiú és 2 lány képviselt az 5x1000 m-es versenyen. Az eseményen többek között jelen volt Gyulai Márton Úr is, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, aki elismerően szólt a gyomaendrődi atléták teljesítményéről.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Várfi Andrásnak, Gyomaendrőd város polgármesterének, aki támogatta a tanulók utaztatását a sporteseményre.
34. Tavaszi Nemzetközi Sportgála - Békéscsaba, Csaba Center környéke, 2013. április 28.
Óriási létszámban, 70 fővel vettünk részt a kiváló feltételek között megrendezett versenyen, ahol volt sakk szimultán, kutyabemutató, sminkelés, arcfestés és egyéb kulturális programok is. A versenyt vezényszóra egy nagyon élménydús közös bemelegítés előzte meg, majd következett a várva-várt pillanat: elindult a váltóverseny. A nagyszerűen felkészített és kellőképpen motivált csapataink fölényes győzelmeket arattak, a teljesítményekről legyen elég annyi, hogy a fiatalabb korosztályban győztes csapatunk időeredménye jobb volt mint az idősebbeknél a II. helyezett csapatnak! Nagyon kellemes érzés volt, ahogy a helyi műsorvezető folyamatosan Gyomaendrőd nevét emlegette a mikrofonban, mint a versenyben aktuálisan vezető csapatok nevét.
Eredmények:
5-6 osztályosok: I. hely 19:11 perc
Csapattagok: Gecsei Gergő, Kovács Ágnes, Tarsoly Tamás, Nyemcsók Judit és Kónya Frigyes.
7-8 osztályosok: I. hely 17:24 perc
Csapattagok: Szendrei Balázs, Nagy Csilla, Nagy Sándor, Dudás Réka és Papp Károly.
A csapatok felkészítői: Vaszkán Gábor testnevelő tanár, atlétika szakedző
Új hozzászólás
Hozzászólások
Ennyi ideje tag
16 év 2 hónapSzívből gratulálunk!
Szívből gratulálunk!
Ennyi ideje tag
15 év 10 hónapVálasz brunó1945 Szívből gratulálunk! üzenetére
Nagyon szépen köszönjük!
Nagyon szépen köszönjük!