14 érem (7 arany) egy hétvégén

Beküldés: | 1 hozzászólás | Módosítva:
Szerző: Gyomaendrődi J…

Cikkek

Az elmúlt hétvége igen mozgalmas volt a Gyomaendrődi Judo Klub versenyzőinek, hiszen előbb a juniorok az Országos Rangsor Versenyen, vasárnap pedig a fiatalabbak álltak szőnyegre a Regionális versenyen. A klub versenyzői összesen 14 érmet, közte 7 arany, 4 ezüst és három bronzérmet szereztek.
Szombaton a junior versenyre indult két fős különítmény az UTE csarnokába. Katona Ákos sajnos már az első fordulóban búcsúzott a 81 kg-os súlycsoportban. A 70 kg-ban versenyző Siroki Ibolya viszont az aranyéremért csatázott és sajnos a körülmények ismét nem kedveztek neki. Az aranyéremért folyó küzdelemben több bírói tévedés is történt. Kezdődött rögtön a legnagyobb hibával, hiszen ellenfelén kemény fém tárgy volt, amiért a judo szabályai szerint leléptetés jár. Reklamációnk ellenére a bírók kijelentették, hogy ez nem tartozik a leléptetések közé, ám nem volt igazuk, hiszen a szabálykönyvben egyértelműen le van írva! Mindkét versenyző ugyanolyan értékű akciót hajtott végre, ám ezt sem mérlegelték egyformán. Mindezek mellett Csincit azért intették szabálytalan fogásért, mert ellenfele folyamatosan lefogta a kezét.
A vasárnap már sokkal jobban indult, hiszen elsőként Hidasi Tamás és Nagy Zoltán mutatta meg, hogy nem véletlenül tartoznak az ország legjobbjai közé és sima győzelmekkel aranyérmet szereztek. A többiek is igyekeztek felvenni a verseny ritmusát és sorra szállították a jobbnál-jobb eredményeket. Az idei évben sokat vár a klub Sóczó Rebekától, ám sajnos neki ezúttal nem volt szerencséje, hiszen mérkőzésén nyert helyzetben hányingere lett, így nem folytathatta a biztosnak tűnő mérkőzést, s végül a harmadik helyen végzett. Több fiatal feltörekvő sportoló próbálhatta ki magát a kiskőrösi versenyen. Közülük Rideg Zalán emelkedett ki, hiszen első komolyabb fellépésén mindjárt aranyérmet szerzett látványos győzelmekkel. Péteri Patriknak és Gózon Barnabásnak ezúttal már sikerült az éremszerzés, mindketten a 2. helyen végeztek. A két legfiatalabb tagja a csapatnak Hidasi Zsófia és Rideg Zóra volt. A két pici hölgy igazán akaratosan és elszántan állt a szőnyegre, s végül mindketten bronzéremmel jöhettek haza. A nap zárásaként a serdülők léptek szőnyegre, két gyomaendrődi hölgy is érmet szerzett. Lövei Zsuzsanna aranyéremmel, míg Sárközi Natália ezüstéremmel gazdagodott. Ám az igazi nagy teljesítmények még csak ezután következtek, hiszen a versenyt kezdő Hidasi Tamás (Országos Bajnok) és Nagy Zoltán (Magyar Kupa győztes) egy korosztállyal feljebb a serdülők között is szőnyegre állt. Mindkét gyomaendrődi versenyző nagyot teljesített és végül a napot duplázással zárva a dobogó tetejére állhatott fel.

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Permalink - Gabó néni küldte be 2013. 03. 25., h – 10:28 időpontban

Szuper eredmények!Gratulálok!