A Hornok vendégház várja vendégeit, akik a Körösök ölelésében szeretnék kipihenni a hétköznapok fáradalmait, Gyomaendrőd egyik legcsendesebb környékén. A nyaralóhoz tartozó 140 méteres vízpartnak hála a vendégek úgy érezhetik, hogy egy saját stranddal rendelkeznek a nyaralásuk ideje alatt. A horgászni vágyók is hódolhatnak hobbijuknak, amihez megfelelő körülményeket biztosít a saját stég- és csónakhasználat.Továbbá a Hármas-Körös folyó pár perc sétányira található a vendégháztól, így az elszántabbak itt is kipróbálhatják magukat horgászat terén. A ház mellett elhelyezkedő kerti kiülő megfelelő helyet kínál bográcsozáshoz, illetve sütés-főzéshez is köszönhetően a beépített kemencének.
A város főtere és gyógyvizes strandja néhány perc sétányira található a nyaralótól, így az eljutás nem okoz nehézséget azok számára, akik szeretnének tenni egy sétát a városban, vagy szaunázni egyet, esetleg beülni a 40 fokos gyógyvízbe és élvezni annak hatásait.
A vendégház konyhája és fürdőszobája jól felszerelt, továbbá műholdas tévé szolgálja a benti szórakozást. Ideális családok és párok számára, de szükség esetén 6+ fő is elfér előzetes egyeztetés alapján.
English
Március - Október