"Minden bizonytalan, csak a szerelmünk bizonyos."
Írta: Mészáros Tibor, Porkoláb Gyöngyi
Előadja: Mészáros Tibor, Krajcsi Nikolett
Rendezte: Mészáros Tibor.
Produkciós vezető: Porkoláb Gyöngyi - Alle Management.
Az életrajzi est eddig nem ismert aspektusból közelíti meg és dolgozza fel Szabó Magda, Kossuth-díjas, a legtöbb nyelvre lefordított magyar író életét, munkásságát, házasságát. A téma megközelítését és módját tekintve is egyedülálló, releváns, eddig rejtve maradt kérdéseket feszeget az irodalom révén, eddig megjelent dokumentációk alapján.
Az előadás 2019 szeptemberében debütált, majd számos vidéki, kisebb és nagyobb településen, színházakban, művelődési házakban és templomokban került már a közönség elé. A darab sikerét jelzi, hogy határon túli települések, Székelyhíd, a Nagyváradi Szigligeti Színház illetve a Stockholmi Magyar Nagykövetségről is meghívást kapott az előadás. Legutóbb a Polgári Magyarországért Alapítvány Ligeti Esték sorozatában is újszerű helyszínen sikerült Szabó Magda életébe betekinteni.
A Magda, a Szabó előadás további küldetése, egyfajta nyitott párbeszéd, így az előadások után igény szerint közönségtalálkozó formájában kérdezhetnek a nézők a színészektől, alkotóktól. Szabó Magdára emlékezve a „Magda, a Szabó” összeköt generációkat az írónő és férje életén keresztül.
A programokon a részvétel ingyenes, kérjük regisztráljon a +36 (66) 283524-es, vagy a +36 (66) 218370-es telefonszámon.
Az esemény részletesen
Kapcsolódó oldalak
- Kállai Ferenc Integrált Kulturális Intézmény és Művelődési Ház - Közigazgatás, intézmény
Új hozzászólás