Tisztelettel meghívjuk a Látlelet és perspektívák a magyar egészségügyben és oktatásban című előadásra és vitaestre.
Előadóink:
Dr. Pikó Béla főorvos és
Dr. Koncz István egyetemi tanár
A Gyomaendrőd Köz-Tér
Facebook-csoport szervezésében
Részletekről érdeklődhet a gyomaendrod.koz.ter@gmail.com e-mailen vagy a +36 (66) 200-382 telefonszámon.
Ha teheti, kérjük létszám megadásával, e-mail címünkön regisztrálhat. A regisztráció nem közelező.
Költségeinkhez való önkéntes hozzájárulását megköszönjük.
A tartalmakat a rendezvény címe megadja, igazából problémalistát, valóságtérképet és néhány megoldási elképzelést és programelemet szeretnénk - a közönség aktív közreműködésével - felvillantani az egészségügy és az oktatás területéről.
Kérdezni és véleményt formálni szabadon, kötetlen beszélgetésben lehet.
Az előadók:
Dr. Pikó Béla
Egy rövid curriculum vitae
1958-ban születtem Gyomán, édesapám körzeti orvos, majd belgyógyász csoportvezető főorvos, édesanyám gyógyszerész, majd szakgyógyszerész volt. Általános iskolai tanulmányaimat Gyomán végeztem, ekkor megnyertem a magyar nyelv és irodalom szaktárgyi versenyt, középiskolába is ott jártam, az akkori Kiss Lajos Gimnázium és Cipőipari Szakiskolába. A biológia szaktárgyi versenyen országos második lettem, így ebből a tantárgyból nem is kellett felvételiznem a Szegedi Egyetem Általános Orvosi Karára.
A végzés után a Radiológiai Klinikán dolgoztam, sugárterápiából és klinikai onkológiából szereztem szakképesítést. Mivel a sugárterápiás ellátás a kobaltágyú meghibásodása miatt szünetelt, örömmel ragadtam meg a lehetőséget, hogy Gyulán, a Pándy Kálmán Kórház onkológiai osztályán, vezető főorvosként dolgozhattam. Közben az osztály a megyei centrum minősítést is elnyerte, én pedig honvédorvostan-katasztrófa-orvostanból is szak vizsgáztam, majd az ELTÉ-n jogi szakokleveles orvos másoddiplomás képzést végeztem, végül palliatív orvoslás licence vizsgát tettem. 16 éven át a - különböző nevek alatt regnáló - sugárterápiás és onkológiai szakmai kollégiumban voltam a finanszírozási szakcsoport vezetője, jelenleg a hospice-palliatív szakcsoport tagja vagyok. 30 éven át vezettem a gyulai onkológiát, majd nyugdíjba vonulásom után egy nagy tudású, koncepciózus szegedi kollégának adtam át. Egy ideig még ott dolgoztam, de aztán - "ha valahol prédikáltál, ott ne ministrálj" igazát belátva - háziorvosként kezdtem el dolgozni.
Dr. Koncz István
Sok szállal kötődöm Békés megyéhez, én 50 év után is mindig „haza megyek”.
Ősi sárréti, szeghalmi nagycsaládba születtem, amelyet a XIV. század eleje óta jegyeznek a szülőföldemen. Nagy gyümölcsöskertben, folyóparton, sokat dolgozva nőttem fel.
Szeghalmon jártam általános iskolába, középiskolám a Péter András Gimnázium volt, matematika és nyelvi tagozaton végeztem.
Első diplomámat és első (történész) doktori címemet a Debreceni Egyetemen szereztem. (majd ott, s a Klinikán is tanítottam egyéb jogviszonyban 30 évig)..
Tanulmányokat folytattam a Szegedi Egyetemen, az ELTÉ-n /itt tanítottam is/, az MTA-n és külföldön (USA, Hollandia, Szovjetunió) is.
Egyetemi tanár, történész, pszicho-pedagógus, pszichológiai kutató, múltikulturális kiképző személyiségfejlesztő tréner és terapeuta, pszicho-fiziológus PhD-doktor, továbbá - speciális pszichológiából - az MTA kandidátus doktora vagyok.
20 évig főállásban tudományos főmunkatárs voltam az MTA-n, 1991-1994 között az MTA Pszichológiai Intézetének igazgatója, majd a következő húsz év alatt voltam tudományos főmunkatárs, felsőoktatási és klinikai tanszékvezető, intézetigazgató (így mentem nyugdíjba), tudományos rektorhelyettes, címzetes államtitkár, vezető szakpolitikus.
Tíz évig voltam világbanki (USA) képzési tanácstag és (jelenleg is) EU-szakértő, 26 tudományos könyv és tankönyv írója, tudományos könyvkiadás (Scientia Humana, Valóságtérkép) és folyóirat (Mentor) alapítója. Egy időszakban gyakori Tv-szereplő is.
MTA Köztestületi Tag vagyok 1990 óta. Alapító tagja és 1990-94. között elnöke voltam az
Országos Gyermekvédő Ligának. A 22 éves Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület egyik alapítója és több mint 10 éve elnöke. Az Anyaoltalmazó Alapítvány elnöke.
A hazai személyiségfejlesztési tréning- és terápiás rendszer, s pszichológus trénerképzés egyik megalkotója, vezető kiképző trénere és terapeutája vagyok.
Szülőföldemről sok írásom jelent meg. A „Kitartó, fenntartó sárréti nép", „Hol a helyünk Európában?" és a „Körös-Sárrét értékei" könyvek szerkesztője és vezető írója voltam.
Jelenleg „Az igazi Szeghalom" c. könyv megírásán dolgozom szerzőtársakkal.
2020-tól évekig adtam (társadalom/Fidesz-kritikus) interjút országos lapoknak.
/Pl. a Népszavának „ A hatalom és a félelem vírusai" , vagy „Mintha támadás előtti állapot lenne”, továbbá a „Tömegek vágyják a tisztességet a becstelenség helyett" és
„Mákonyosztás után döbbent ébredés: a nép már nem viccel, hanem szentségel” címekkel./
Kapcsolódó oldalak
- Pavilon Étterem és Pizzéria - Vendéglátóhely
Új hozzászólás