Az Endrődi Katolikus Templom 1804-ben épült késő barokk stílusban. Védőszentje Szent Imre herceg, aki egyben az endrődi címer főalakja is volt. Különösen értékes a templom műemlékként nyilvántartott ülőpad rendszere. 1798. november 6-án tették le az első alapköveit, mivel a régi templom – ami a templom zug területén volt – nagyon közel volt a Köröshöz (mintegy 8 lépésre), ezáltal veszélynek volt kitéve. Ez a templom a régitől délebbre, a Köröstől távolabbra került. Benedikálására (megáldására) 1804. november 5-én, fölszentelésére 1824. május 9-én került sor. 1808-ban, Egerben készült el Szent Péter és Pál kőszobra, melyet a templom vakablakaiba helyeztek el. Ekkor a templomnak 5 harangja volt, ma sajnos csak 3 üzemképes (a Szent István, a Szent Imre és a Lélek harang).
Miserend:
hétköznapokon reggel fél 8,
vasárnap és ünnepnap: 9 óra, és este*
(*esti misék évszakfüggők: októbertől március végéig 17 óra, áprilisban és szeptemberben 18 óra, májustól augusztus végéig 19 óra)
Római Katolikus Egyház Plébániahivatala (Endrőd)
Szent Imre Plébánia
Képviselő: Czank Gábor plébános
Levelezés: 5502 Gyomaendrőd, Pf. 13.
Hivatali idő a plébánián: munkanapokon 8-12-ig
Szent Imre Katolikus Templom harangja (0:42 - mp3)
Szent Imre Katolikus Templom nagyharang (Szent István)
- Nagyharang Súlya: 1100 Kg
- Öntötte: Szlezák László, Budapest 1948.
- Videó: https://www.youtube.com/watch?v=9ILBEOExnyM
Szent Imre Katolikus Templom középharang (Szent Imre)
- Középharang súlya: 550 Kg
- Öntötte: Szlezák Ráfael, Rákospalota 1948.
- Videó: https://www.youtube.com/watch?v=8u0nALWP4QM
Szent Imre Katolikus Templom kisharang (Lélek)
- Kisharang súlya: 80 Kg
- Öntötte: Szlezák László, Budapest 1937.
- Videó: https://www.youtube.com/watch?v=WGs2z-Jeb0E
Látogatás előre egyeztetett időpontban.
Kapcsolódó oldalak
- Ó Szarvasvégi katolikus temető - Temető
- Központi katolikus temető - Temető
- Gyomavégi katolikus temető - Temető
- Szarvasvégi katolikus temető - Temető
- Önkormányzati köztemető (Endrőd) - Temető
Kapcsolódó cikkek
Elmúlt felhívások, közlemények
Elmúlt események
- Engesztelő szentmise és megemlékezés az aradi vértanúkról - 2024. október 06. (vasárnap)
- Endrődi "Kisbúcsú" - 2024. augusztus 25. (vasárnap)
- Orgona Koncert - 2024. június 16. (vasárnap)
Új hozzászólás