2023. június 10-én szombaton került megrendezésre a XIX. Bogrács Napja - Jakus Imre Paprikáskrumpli-főző emlékverseny Öregszőlőben, a Rózsahegyi Ház melletti szabad területen.
Egyedi szűrés
Helyi hírek
2023. június
2023. május
A Kistérségi Óvodások május 31-én rendőri felvezetéssel motorra pattantak, és két keréken járták Gyomaendrőd utcáit.
2023. május 20-án, szombat délután a Gyomaendrődi Szabadság téren tértánc volt, ahol 200 fős fiatal népviseleti ruhába öltözve táncolt. (Békés Megyei Gyermek és Kisegyüttesek Találkozója)
Gyomaendrődön, a Hármas-Körös folyón, 2023. május 14-én vasárnap megrendezésre került a II. Nedfishing Pergető horgászkupa.
A XXIV. Sajt- és Túrófesztivál idén is a Gyomaendrődi Járási Hivatal utcájában (sajtudvarban) fogadta az érdeklődő látogatókat. A Kner emléktér körül felállított standokon nézelődhettek és vásárolhattak a látogatók.
Zarándoklat indult Gyomaendrődről Nagyváradra (Oradea, RO) az I. Szent László szentté avatásának 831. évfordulója alkalmából 2023. május 4-én, az endrődi Szent Imre templomból.
2023. április
A Körösmenti Íjfeszítő Egylet a 2023. esztendő szelek havának 15. napján távolba célzó viadalt tartotta 3 ezüstfolyó eggyé válásán túl, Kocsor hegy lábától kissé visszább, a gyomai legelők északi csücskében.
Csicsergő vizitúra megállóhely közös programja vasárnap délelőtt. Az utolsó árhullám jelentős mennyiségű szemetet hozott magával, ennek egy részét megpróbáltuk összeszedni a környéken.
2023. március
"Átrepülök hosszában hazámon” című kiállítás volt megtekinthető március 22-én a Határ Győző Városi Könyvtár előtt parkoló különleges járműben.
Tisztelt (Gyoma)Endrődiek!
Az elmúlt évek aszályos, forró nyarai sajnos hatalmas pusztítást végeztek az endrődi városrész két katolikus temetőjében is. (Szarvasvégi és Központi temetők)
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal