2026. március 28-án egy igazán színes, vidám és mozgalmas délutánt tölthettek együtt a családok Gyomaendrődön, a Kállai Ferenc Művelődési Házban.
A program 14 órakor Bodrogközy Rita vidám gyermekműsorával kezdődött, amely rögtön magával ragadta a legkisebbeket. Őt 15:15-kor Szabó Krisztián bűvész követte, aki látványos trükkjeivel és humoros előadásmódjával minden korosztályt elvarázsolt. A délután további részében a helyi MFT zenekar teremtett fergeteges hangulatot, még két Azahriah-dalt is előadva, nagy tapsot aratva a közönség körében.
17 órakor sor került a rajzpályázat ünnepélyes díjátadójára is.
A nap egyik legjobban várt programpontja a 100 Folk Celsius élő koncertje volt, amely 18 órakor kezdődött. A legendás együttes alapítója, Littvay Imre, gyomai gyökerekkel rendelkezik - ahogy azt sokan jól tudják -, így különösen nagy örömmel fogadta a helyi közönség a fellépést.
A színpadi műsorok mellett egész délután változatos kísérőprogramok várták a látogatókat: korongozás Patkós Erikával, arcfestés, ugrálóvár, valamint büfé és frissen sült kürtőskalács biztosították a családias, igazi tavaszindító hangulatot.
A program ingyenesen látogatható volt, így sok helyi család töltötte itt a szombat délutánt.
Kapcsolódó oldalak
- Kállai Ferenc Integrált Kulturális Intézmény és Művelődési Ház - Közigazgatás, intézmény
Új hozzászólás