Ugrás a tartalomra

Egyedi szűrés

Kategória
Beküldés ideje

Taps a Körös Kajakos fekvőtámaszoknak Tiszaújvárosban

Tiszaújvárosban november 24-én régiós fizikai felmérőt rendeztek, amelyen a Körös Kajak versenyzői is részt vettek. A versenyszámok között futás, húzódzkodás, lábemelés, függeszkedés, hasprés és fekvőtámasz szerepelt. Az eredményeket összesítették, így alakult ki a végső sorrend a jelentős számban résztvevő versenyzők között. Minden gyermek remekül teljesítette a feladatokat, így borítékolható volt a sok érem. Nagy Ágoston aranyérmet szerzett, Varjú Marcell második lett, Fehér Dávid pedig a harmadik helyet szerezte meg. A többi sportolónk - Gubucz Panna, Gubucz Liliána, Mészáros Nelly, Fekécs Zsófi, Katona Noé, Csiki Roland, Nagy Dominik, Hermeczi Richárd, Kis Balázs - is előkelő helyezéseket ért el, így a Körös Kajak második lett a pontversenyben.

A fekvőtámaszokat olyan szabályosan végezték versenyzőink, hogy a többiek tapssal nyilvánították ki tetszésüket. A többi gyakorlatot is rendkívül fegyelmezetten hajtották végre, edzőjük Csőke Zsolt legnagyobb örömére, akinek külön köszönet a felkészítő munkáért. A következő napokban az egyesület versenyzőinek egy része Szarvason edzőtáborban vesz részt, amely szorosan beilleszkedik már a következő évre történő felkészülésbe.

Cikk, fotó: Körös Kajak SE

Cikkek:
Beküldés: | Módosítva:
Szerző: admin
Beküldés:
Módosítva:
Szerző: admin

Kapcsolódó oldalak

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.