Szakma Kiváló Tanulója Verseny diákszemmel

admin képe
Beküldés: 2012/05/02 - 22:40 | Frissítés: 2014/10/24
Szerző: admin
Cikkek: 

A négy napos Szakma Kiváló Tanulója Versenyt a Pesti Barnabás Szakképző Iskolában rendezték meg Budapesten, ahol a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény színeben indultam.
Az első napon a versenyzők megérkezése után megnyitó ünnepélyre került sor, melyet a rajtszám húzás és az írásbeli feladatsor megoldása követett. A második napon a pék gyakorlati verseny következett, ahol a tejes termékekből kértek bennünket számon. A nap folyamán laboratóriumi vizsgálatra és a termékek csomagolási fajtáinak ismertetésére is sor került. A harmadik napon a cukrász gyakorlati vizsga következett, majd délután a kelesztési gyakorlat szóbeli vizsga. A negyedik napon számoltunk be gazdasági ismeretek tantárgyból szóbeli felelet során, majd következett az eredményhirdetés.
Összesen 30 tanuló vett részt a versenyen. Összesítésben a hatodik helyezést értem el, ezen kívül a legszebb díszmunkának járó díjat is átvehettem.
Nagyon sok köszönettel tartozom az oktatóimnak, Horváth Robinnak (Csepp-Tan Kft.) és Tótka Margit tanárnőnek, valamint a támogatásért a Bethlen Alapítványnak, Gubucz Józsefnek és Gubuczné Rózsika néninek.

Király Nikoletta 3/13. B osztályos tanuló

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás