Siroki Ibolya ismét pontszerző az Európa Kupán

Gyomaendrődi Judo Club képe
Beküldés: 2011/05/25 - 10:49 | Frissítés: 2014/10/23
Szerző: Gyomaendrődi Ju...
Cikkek: 

Május 22-én a lengyelországi Bielsko Bialában lépett szőnyegre az Európai Kupák sorában utolsó versenyen Siroki Ibolya a Gyomaendrődi Judo Klub versenyzője. Az Európa Bajnokságnak beillő mezőnyben (28 induló) végül a 7. helyen végzett. Pedig a verseny jól indult, hiszen az első mérkőzésen az európai ranglista török Oner Mihriban két perc után fejet hajtott a gyomaendrődi judóka előtt. A következő mérkőzésen a német Wagner ellen leléptették egy szépen végrehajtott technika után igazságtalanul, így a vigaszág következett. A vigaszágon az olasz Gasparroni Silvia legyőzése nem jelentett gondot, hiszen ipponnal verte Csinci, majd következett az európai ranglista vezetője a horvát Matic. A horvát lány ugyan akciót ezúttal sem tudott Ibolyán végre hajtani, ám intésekkel legyőzte a gyomaendrődi sportolót. Csinci így a 7. helyen végzett és ezzel lezárta az Európa Bajnokságra való felkészülést. A következő állomás a Máltán megrendezésre kerülő EB-lesz, ahol az eddigi tapasztalatok alapján bármire esélye lehet. Négy Európa Kupán indult el ebben az évben és az első verseny 9. helye (ez még nem pontszerző) után már mindenhol pontot szerzett.
Varga István: A verseny összképe felemás lett. Mondhatnám, egyik szemem sír a másik nevet. Ibolya ismét bizonyította, hogy az európai elitben a helye, hiszen már a legnagyobb nevek közül is hajtanak fejet előtte. A német elleni mérkőzésen egy lábrafogás miatt léptették le, amit mindenképpen igazságtalannak tartok, hiszen a judó új szabályrendszere szerint a lábrafogás csak a technika pontos befejezéséhez alkalmazható és sportolóm egészen biztosan nem is fogott lábra hamarabb mint azt a szabály engedi. Ha ezt a mérkőzést nem veszik el tőlönk, minden bizonnyal a döntőig menetelhetett volna Ibolya, hiszen a nagy rivális Matic Brigitta már korábban a vigaszágra került. Sajnos ez a sport ilyen. Nagyon nagy jelentősége van a sorsolásnak és annak, hogy melyik versenyzőnek milyen stílusú ellenfél fekszik. Ibolya az Eurpai Ranglistán jelenleg a 16. helyen áll, ami nem rossz, hiszen a 10 EK közül csak 4-en volt lehetősége indulni. Ismerjük Európa legjobbjait, így tökéletesen fel lehet készülni az Európa Bajnokságra, ami sajnos nagyon nagy anyagi teher lesz! Közel 300.000 ft az EB összköltsége, ami az egyesület éves költségvetésének majdnem a fele. Kénytelenek leszünk más forrásokból összeszedni a hiányzó pénzt. A legszomorúbb az egészben, hogy míg más hazai szinten is gyenge sportágban már 15-16 évesen fizetést kapnak a sportolók, nálunk a versenyeztetésre sem jut elég pénz, pedig ilyen versenyző nem minden nap kerül elő. Az eddigi versenyekhez nagy segítséget nyújtott a Gyomatrade Kft. a Liviel Kft. és az Ász Promotion Kft. Nélkülük minden bizonnyal még erre a négy versenyre sem juthattunk volna el. Most következik a felkészülés hajrája, amit nagyon megnehezít, hogy az anyagi háttér megteremtése rengeteg energiát foglal le. Kérjük azokat az embereket, vállalkozókat, akik szívükön viselik a sport sorsát, hogy támogassák a Gyomaendrődi Judo klub tehetséges sportolójának, Siroki Ibolyának Európa Bajnoki részvételét!

Kapcsolódó oldalak


Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás