Nemzeti ünneppel egybekötött téravatás volt az endrődi Hősök terén

Cikkek

Nemzeti ünnepünk, március 15. ezúttal Endrődön került megrendezésre. 9 órától ünnepi szentmisét celebrált Czank Gábor plébános a Szent Imre Katolikus Templomban, ezt követően 10 órakor került sor a városi ünnepségre és a téravatásra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében felújított Hősök terén. Ünnepi köszöntőt mondott Toldi Balázs, Gyomaendrőd Város polgármestere, majd Várfi András, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke gratulált a fejlesztéshez. Beszédet mondott Dankó Béla országgyűlési képviselő és Dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója is. A szarvasi Cervinus Teatrum színészei ünnepi műsort adtak a jelentős számban eljött városlakóknak, majd az Endrődiek Baráti köre emlékhelyet avatott megalapításának 60. évfordulója alkalmából. A nemzeti színű szalag átvágása után az országzászlónál koszorúzással zárult a rendezvény.

Gyomaendrőd endrődi városrész központjának rehabilitációja
Forrás: (https://www.youtube.com/watch?v=xBq0UX7mtPg)

2018 második felében Gyomaendrőd Városi Önkormányzata az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósította meg az endrődi városrész központjának rehabilitációját. A Hősök tere felújításával egy korszerű városi park létrehozása volt a cél, a korábbinál gazdagabb szabadidős lehetőségekkel és színvonalasabb vizuális megjelenéssel.
A területrendezést követően a csendőrsortűz áldozatainak emlékműve a régi helyétől néhány méter távolságra került, az I. és II. világháborús emlékmű továbbra is a megszokott helyén látogatható. A kisebb emlékműveket a téren belül áthelyezték.
A területet az önkormányzat dolgozói újrafüvesítették, valamint fásítást végeztek. A sövények ültetésében a település kisiskolásai is segédkeztek egy tanóra keretében, mely része volt a projekt szemléletformálási kampányának.
Az új térépítészeti elemek elhelyezésével az endrődi városrész modern főteret kapott. A megújult Hősök tere esztétikus térburkolattal, új parkolóval, kerékpártárolókkal, padsorokkal fogadja látogatóit. A tér központi részére egy szökőkút került, mellette korszerű játszótér várja a gyerekeket.

Cikk, fotó: gyomaendrod.com

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.