Lego-rajongók találkozója: A második gyomaendrődi kiállítás

Cikkek
Kategória

2025. április 12-én rendezték meg Gyomaendrődön a második LEGO kiállítást és találkozót, amely iránt már reggel nagy érdeklődés mutatkozott. A látogatók egész nap érkeztek, hogy megcsodálják az építményeket és részt vegyenek a programokon.

A megnyitót a Kállai Ferenc Integrált Kulturális Intézmény és Művelődési Ház igazgatója, Dr. Szonda István tartotta, aki rövid köszöntőjében üdvözölte a résztvevőket, és hangsúlyozta a kiállítás jelentőségét és különlegességét.

A kiállításon tíz kiállító – köztük nyolc gyomaendrődi, egy békési és egy békéscsabai – mutatta be LEGO alkotásait, összesen harminchat asztalon. A látogatók megcsodálhatták az olyan egyedi építményeket, mint A Gyűrűk Ura™: Völgyzugoly LEGO-változata, vagy egy rózsaszín görkorcsolya LEGO-ból.

(Videoblog) II. Gyomaendrődi Kockakalandok
Forrás: (https://youtu.be/nNOBb2vO83E)

A kiállítás tematikája rendkívül sokszínű volt, számos LEGO-téma képviseltette magát. Kiemelt látványosságként szolgált a LEGO City terepasztal, ahol vonatok haladtak keresztül egy élettel teli városkán.

A terepasztal építését már a rendezvényt megelőző pénteken, délelőtt 11 órakor elkezdték. Az összesen kilencórás építési folyamat eredményeként egy részletgazdag város tárult a látogatók elé, amely minden korosztály számára felejthetetlen élményt nyújtott.

A LEGO Creator és LEGO Architecture szettek lenyűgöző építészeti csodákat ábrázoltak, míg a LEGO Technic kategóriában megcsodálhatták a Concorde repülőgépet, valamint működés közben az MKII autódarut, a 6x6 all-terrain vontató teherautót és az Airbus H175 mentőhelikoptert.

A LEGO Star Wars téma egyik legnépszerűbb látványossága ezúttal Grogu™ lebegő bölcsője volt, amelynél a látogatók fotózkodhattak is.

A kiállítók egyéb kategóriákban is figyelemre méltó alkotásokat mutattak be, köztük a LEGO Harry Potter és a Botanical sorozatok darabjait. Egy másik asztalon a Disney és Marvel moziuniverzum világát idézték meg. A kiállításon mezőgazdasági témájú modellek és LEGO vonatok is helyet kaptak, amelyek szintén nagy érdeklődést váltottak ki.

A rendezvény során a látogatók számos interaktív programban vehettek részt, köztük memóriajátékokban, kvízekben és kreatív Ninjago pörgettyű-versenyeken. A gyerekek és felnőttek egyaránt élvezhették a szórakoztató programokat, és értékes nyereményekkel térhettek haza.

A kiállításra nemcsak Gyomaendrődről, hanem a környező településekről – például Mezőtúrról, Szarvasról, Békésről, Békéscsabáról, Kötegyánról, Cserkeszőlőről és Szolnokról – is sokan érkeztek.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a Kállai Ferenc Integrált Kulturális Intézmény munkatársainak, valamint mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a rendezvény sikeréhez.

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

YouTube-csatorna

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.