A Körös Kajak SE legutóbbi eredményei

admin képe
Beküldés: 2013/06/09 - 09:55 | Frissítés: 2015/03/19
Szerző: admin
Cikkek: 

Tótka Sándor a hétvégi Európa bajnoki válogatóversenyen immár felnőttek között két számban is győzött: egyes és párosban egyaránt, de mivel az EB–n egy napon lesz mindkét futam, csak az egyik számban indulhat!
Másodszor is bebizonyította, hogy Magyarország leggyorsabb kajakosa.

A Körös Kajak Sportegyesület több versenyzője is szerepel nemzetközi versenyen.

Képen szereplők:
Lövei Fanni, Kovács László, Kovács Gábor edző, Tótka Sándor, Lövei Kitti

A hétvégi válogató alapján Kovács László kijutott az Universiade egyetemi olimpiára. Várhatóan több számban is rajthoz állhat. Minden idők legnagyobb és legjobban megrendezett universiadéja várható a nyár folyamán Oroszországban, több mint 13.500 sportolóval, kísérővel, edzővel (12.000 versenyző). 1500 újságíró, 20.000 önkéntes vesz részt rajta, ill. 27 sportág és 45 vadonatúj és felújított sportlétesítmény várja majd a résztvevőket. A 27. Nyári Universiade helyszíne Kazany lesz. Az olimpia után a második legnagyobb multi-sport világeseményen a magyarok várhatóan 160 sportolóval indulnak. Az Universiádén kb. 150-160 nemzet részvételére lehet számítani.

Két lány versenyzője Lövei Kitti és Lövei Fanni ifjúsági maraton európa bajnokságon indul, ami hétvégén Villa de Verdeben (Portugáliában) lesz!

Cikk: Czikkely Katalin

Kapcsolódó oldalak


Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!