Kiemelkedő eredmények a Sport XXI. mezei futóversenyen atlétáinktól

Vaszkán Gábor képe
Beküldés: 2015/10/26 - 12:00 | Frissítés: 2015/10/26
Szerző: Vaszkán Gábor
Cikkek: 

Gyönyörű időben, az előző napok esőzései miatt kissé felázott pályán került megrendezésre Pósteleken a Parkerdőben a mezei futóverseny őszi állomása, amely a szabadtéri sorozat utolsó megmérettetése is volt egyben. A Dél-alföldi régióban 90 gyerek vett részt a versenyen, ahol egészen szép teljesítményeket és kiemelkedő győzelmeket is láthattunk. A nagy létszámban részt vevő Békéscsabai AC helyi és Gyomaendrődről érkező versenyzőin kívül jelen voltak még Kecskemét, Békés, Hódmezővásárhely, Gyula, Kiskunfélegyháza, Kevermes és Szentes legjobbjai is.
A mai napon három korosztályban versenyezhettek Vaszkán Gábor szakedző tanítványai; a legkisebbeknek, az U9-es versenyzőknek is lehetőség nyílt 1000m-en, hogy egyéni verseny formájában elindulhassanak. Meggyőző teljesítménnyel a fiúknál Vaszkán Milán győzött: 3:22,9p-es ideje 80m előnyt eredményezett az egy évvel idősebbek mezőnyében; ezüstérmes Karsai Patrik lett 3:37p-cel. Az U11-ben 1500m várt a versenyzőkre, ahol Vaszkán Bence egy évvel idősebbek között futva ezüstérmet szerzett 5:46p-cel, testvérével együtt az aranyérmes 8 fős Békéscsabai AC csapatának tagjai voltak. Az U13-ban 2000m-es távon a fiúknál Kónya Frigyes bronzérmes lett 6:54p-es eredménnyel. Csapatban Szendrei Boglárkával, Karsai Gáborral és Szlancsik Bencével együtt a II. helyen végeztek. Mertz Ádám a Mezei Ligában már országos szintű versenyen indult, ahol az előkelő 12. helyen ért célba.
Minden résztvevő matricát, a dobogós egyéni versenyzők és csapatok pedig igényes érmeket vehettek át az élő műsorvezetéssel, világversenyek hangulatát idéző körítéssel megrendezett versenyen, ahol a szervezők jóvoltából mindenki a célba érkezést követően meleg teát fogyaszthatott el, az egyéni győztesek még értékes sportszerekkel is gazdagodhattak. Az eredményhirdetést követően a fiatal tehetségek belepillanthattak az időközben elinduló Mezei Liga küzdelmeibe, egy jövőképet formázva maguk elé!
Az idei év utolsó Sport XXI. versenyét, a terematlétikát Kecskeméten december 11-én rendezzük meg.

Póstelek, 2015. október 24.

Cikk, fotó: Vaszkán Gábor

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó cikkek

Gyomaendrődi mesterhármas atlétikában
Gyomaendrődi mesterhármas atlétikában
Dátum: 2019. március 26. (kedd)

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!