Kilenc év nyolc hónap, illetve tíz év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán két román férfit, aki 2009-ben és 2010-ben összesen négy bankautomatát robbantott fel az Alföldön, s egy alkalommal több mint tízmillió forintot zsákmányolt.
A két, korábban már büntetett, 39 esztendős román férfi 2009 őszén határozta el, hogy bankautomatákat felrobbantva próbál nagyobb összeghez jutni. A vádlottak a bűncselekményekhez robbanóanyagot szereztek be, a helyszíneken pedig előzetes terepszemlét tartottak.
2010. szeptember 23-án Gyomaendrődön egy OTP-fiókhoz mentek, ahol robbantással összesen 12,8 millió forintot tulajdonítottak el, a rongálási kár mintegy 3,3 millió forint volt.
A táblabíróság társtettesként, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettének kísérletében, lopás bűntettének kísérletében, három rendbeli, társtettesként elkövetett, robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaélés bűntettében találta bűnösnek a két férfit, akit a kiszabott fegyházbüntetés letöltése mellett a pénzintézetek kárának megfizetésére is köteleztek, valamint tíz évre kiutasítottak Magyarország területéről.
forrás: MTI
Kapcsolódó oldalak
- Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi (OTP) Bank Nyrt. - Üzlet, vállalkozás
Új hozzászólás