Iskolabál a Körös Szálloda és Étteremben

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: admin

Cikkek

Február 6-án iskolánk, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium bált rendezett a Körös Szálloda és Étteremben. A rendezvény előkészítése hosszabb időt vett igénybe az általános iskola, a gimnázium és a kollégium szoros összefogásával. A szülők és a vállalkozók bőkezű adományainak köszönhetően szép számmal gyűltek össze a tombolatárgyak és az anyagi juttatások. A vacsorán megjelent vendégeket Tóth Ferenc intézményvezető köszöntötte. Az est folyamán exkluzív produkciók csendültek fel: Bela Gréta Virág és Vozár M. Krisztián zongoraművész, valamint Molnár István és Papp Nikolett előadásában. Mindezek után a Körösmenti Táncegyüttes produkciójában gyönyörködhettünk, melyben iskolánk volt és jelenlegi diákjai is részt vettek. A jó hangulatról Binges István lemezlovas gondoskodott, közben mindenki elfogyaszthatta az ínycsiklandozóan finom vacsorát, majd a retro slágerek sokakat a táncparkettre csábítottak. 23 óra környékén kezdetét vette a tombolasorsolás, melynek fődíját, a Forma-1-es relikviákat Szujó Zoltán, az est sztárvendége ajánlotta fel. A fergeteges hangulat hajnalig tartott. A bál teljes bevételéből iskolánk bútorállományát fogjuk gazdagítani a Szent Gellért Keresztje Egyesület segítségével.

Iskolabál a Körös Szálloda és Étteremben

Köszönjük az alábbi vállalkozóknak és magánszemélyeknek a támogatását: Róza Kft., Lourdes Honey Mézüzem, OTP, Tótkaép, Kner Nyomda Zrt., GyomaPress Kft., Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet, Sofőr Suli, Sikér Kft., Oxygén GYM Funkcionális Edzőterem, Rumba Táncsport Egyesület, Sörkert Vendéglő, Dreher Söröző és étterem, Mező Brigitta festőművész, Folmell Kft., Ugor Emese Color Shop, Gschwindt Mónika, OMV, Híd-Knap Kft., PE-FA, Klimó Miklós, Gubucz Imre, Fészek Panzió és Étterem, Ász Fotó, Mamutec Kft., Szendrei Dóra Ruházat, Unix, Metál-Stop, Szarka Csilla, Garai Anikó Fodrászat, OMart Üzletház, Mágus Comp, Giricz László, Dinya Imre Vas-Műszaki Bolt, Török Sándor, Tapír-Papír, Csőke Jánosné kozmetikus, Horváth Béla fodrász, Kovács Edit fodrász, Matyelka Nóra fodrász, Família Üzletház, Yucca Virágbolt, Kovács Edina Virágbolt, Gácsi Optika, Stafirung Kft., Köszl Mónika, Varga Mihályné Rövidáru boltja, Kis Sándor horgászboltja, Gitta Kozmetika, MotoFotó, Stop Shop Divatáru, Stop Shop Fehérnemű, Turul Kft., Bartolák Tímea műkörmös, Kovács Dóra műkörmös, Kredenc, Fő úti háztartási bolt, Kucsmik István, Lapatinszkiné Kucsmik Andrea, Gyomahús Kft., Hentes Feri húsboltja, Gazda Kisáruház, Agro Áruház, Gazdi Bolt, Kalamáris papírbolt, Békési Burger Bár, Tóth Tímea és Imre - Mezőtúr, Melódia Üzletház, Bowling Treff Étterem, Utánfutó kölcsönző, Katona György gumijavító, Purina Takarmányáruház, Uhrin Attiláné, Mobiltelefon Szaküzlet, Endrőd Patika, Pavilon Pizzéria, Narancs Turi, Madizol Kft., Kert-Kivi Kft., Rojikné Molnár Emese műkörmös, Két Úr Söröző, Marina Élelmiszer, Lángos Büfé, Fanni Divatáru, Pfeifer György, Oszlács Csaba Zoltánné, Novák Rita fodrász, Losonczi Lajos, Juhász Andrea kozmetikus

Cikk, fotó: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.