Hagyományos locsolkodás a Körösmenti Táncegyüttessel

Cikkek
Kategória

Húsvét vasárnap a hagyományok ápolása jegyében keltek útra kicsik és nagyok, hogy hintókon, lovas kocsikon érkezzenek meg a lányos házakhoz egy régimódi locsolkodásra. A lányos házaknál lázas készülődés előzte meg a locsolók megérkezését. A locsolni indulók vödrökkel és szódásüvegekkel érkeztek meg a Körös Látogatóközpont elé, ahol szépen feldíszített hintók és kocsik várták, hogy útra kelhessenek. A menet házról házra járva, szép locsolóvers kíséretében kért engedélyt a locsolkodásra. Ekkor kerültek elő a szódásüvegek és vödrök, melyek vízsugarait minden helyen büszkeséggel telt sikítás kísérte.

Hagyományőrző húsvéti locsolkodás Gyomaendrődön (4K)
Forrás: (https://www.youtube.com/watch?v=SDXnW_xqua8)

A Körös Látogatóközpont elé visszaérve nagyon sok érdeklődő várta a látványlocsolást. Több bátor jelentkező is vállalta, hogy hagyományos módon meglocsolják. A park bokros részén adott volt a lehetőség, hogy futásra kerekedjenek a lányok és természetesen futva locsolták őket a fiúk.
A délután hátralévő részében a Körösmenti Táncegyüttes kézműves foglalkozással, vetélkedővel és a Suttyomba Zenekar közreműködésével, táncházzal várta az érdeklődőket. Támogatói felajánlásnak köszönhetően a rendezvény alatt mindenki ehetett egy csepp perkeltet levessel.

Engedélyt kérünk a locsolkodásra...
Forrás: (https://www.youtube.com/watch?v=pG0yhnWOwgo)

A Körösmenti Táncegyüttes köszönetet mond mindenkinek, aki segítségével, támogatásával, felajánlásával hozzájárult a rendezvény sikeréhez. Megköszöni a rendezvényre látogatók érdeklődését, aktív részvételét!

Cikk: Körösmenti Táncegyüttes
Videó: Gyomaendrod.com

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó cikkek

Ossza meg ismerőseivel!

YouTube-csatorna

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.