Október 20-án, vasárnap délután gyönyörű őszi környezetben tartotta évadzáró evezését a Gyomaendrődi Víziszörnyek sárkányhajós csapata. Ismét egy emlékezetes nyári évadot zártak le ezen a szép októberi napon. Volt mit feleleveníteni a nyári emlékekből, amit most a kedves olvasók is megismerhetnek. A sárkányhajót idén először a Sajt- és Túrófesztivál keretében megrendezett vízi show alkalmával tették vízre, ahol látványos bemutató részeseként evezett a csapat. Hajójukat az idei évben már az éppen egy éve átadott Halász István csónakházban tartották, ezért most a gyomai hídtól indultak minden kedden és csütörtökön délután az edzések, amikor összegyűlt elég ember és az időjárás is kedvező volt. A nyár elég későn köszöntött be, esőben, hidegben nem volt kedvük a vízre szállni, így június derekán kezdődtek az evezések. A csapatot a Körös Kajakos gyermekek szülei, barátaik, ismerőseik alkotják, akik mindig jókedvű, de erőt próbáló edzéseket tartottak. Többször ültek be a hajóba városunkban vendégeskedő turisták, nagyszülőknél nyaraló unokák és érdeklődő városlakók is. A csapat idén is elindult a néhány versenyen (Gyomaendrőd Pájer Strand, Mezőberény, Gyomaendrőd Viharsarok Kupa), ahol mindig dobogós helyet értek el. Az evezősök nem csak a Hármas-Körös vizét kavarták fel, de megalakulások óta másodjára szelték a Tisza-tavi habokat is. A csapat egy része kenus fiatalokkal kiegészülve egy nagyon vidám, és evezéssel megtett kilométerekkel gazdagított hétvégét töltött júliusban a Tisza-tavon. Az idei nyár legkedvesebb sárkányhajós emléke mégis augusztus 31-én zajlott, amikor egyik evezősük és vőlegénye a Gyomaendrődi Szabadstrandot választotta esküvőjük helyszínéül. A menyasszonyt, aki második éve tagja a csapatnak a vízen hozta a sárkányhajó a helyszínre, ahol a vőlegény és a meglepődött vendégsereg várta. Az idei év gazdag sárkányhajós programja is mutatja, hogy milyen jól összekovácsolódott ez a kis csapat. Az edzések, versenyek, vízi túrák mellett még egy esküvő fontos részeseivé is váltak. Ez utóbbi talán országosan is egyedülálló esemény volt, de a Gyomaendrődi Víziszörnyek életében biztosan feledhetetlen emlékké válik.
Cikk, fotó: Kulik Zsuzsa, a Gyomaendrődi Víziszörnyek nevében
Új hozzászólás