Futótáborban a Körös Kajak versenyzői

admin képe
Beküldés: 2018/11/07 - 17:44 | Frissítés: 2018/11/07 - 17:49
Szerző: admin
Cikkek: 

Ahogyan az előző években, úgy az idén is Bükkszentkereszten edzőtáboroztak a Körös Kajak sportolói. Erre az őszi szünetben került sor, öt napig tartott a túlnyomórészt futásból álló edzéssorozat. Minden nap délelőtt és délután is voltak edzések, azonban erdei sétákra is sor került a gyönyörű, napsütéses időben. A hétfői napon amolyan jutalomképpen a miskolctapolcai barlangfürdőben töltötték a délutánt, természetesen mindenki nagy örömére. Az edzések és étkezések közötti időszakban pihentek és társasjátékoztak a gyerekek, igazi csapatként viselkedve. Az edzéseket kivéve a lazább hangulatnak, a festői környezetnek is köszönhetően versenyzőink minden évben várják ezt a pár napot, amikor a fárasztó szezonon túljutva kissé kötetlenebb körülmények között lehetnek együtt, fűződhetnek szorosabbá a barátságok, szerezhetnek közös gyerekkori élményeket.

Futótáborban a Körös Kajak versenyzői

Egyesületünk részt vesz majd a már hagyományos, a szövetség által rendezett Nagy-Hideghegy futáson, mintegy zárásaként az idénynek és gőzerővel folynak az előkészületek az immár huszadik évzáró bálnak, amely december 1-én kerül megrendezésre. Reményeink szerint ismét telt ház lesz a Bowling Treff étteremben, s minden adott lesz egy tavalyihoz hasonló fergeteges hangulatú estéhez.

cikk, fotó: Körös Kajak SE

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!