Magyar idő szerint 2023. augusztus 19-én 11 óra 13 perckor majd 11 óra 16 perckor két földrengés pattant ki hazánkban egymás után. Jelenlegi becslések alapján Gyomaendrődtől 11 km-re volt a földrengések epicentruma. A földrengések magnitúdója 4.0 volt, így a lakosság széles körben érezhette. A földrengések mélysége a manuális kiértékelések alapján 8 és 9 km volt. A következő napokban utórengések várhatóak.
Eddig Mezőtúr, Békéscsaba, Szarvas, Lakitelek, Békésszentandrás, Kondoros, Öcsöd, Gyomaendrőd, Doboz, Gádoros, Hódmezővásárhely, Kecskemét településekről érkeztek bejelentések az obszervatóriumunkba.
Frissítés: Kipattant az első érezhető utórengés is 12 óra 51 perckor, kezdeti becslések alapján 2.9-es magnitúdóval.
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Forrás: katasztrofavedelem.hu
Az eddigi legerősebb utórengések 2023. augusztus 19-én 17:54 és 18:20 perckor pattantak ki, kezdeti becslések szerint 3,8-as magnitúdóval.
Frissítés: Ma hajnalban (2023. augusztus 20.-án) 3 óra 52 perckor újabb földrengés pattant ki Szarvas közelében, 4.1-es magnitúdóval, melyet 5 óra 13 perckor egy másik rengés követett 3.5-ös magnitúdóval. Az eseményeket ismét széles körben érezte a lakosság, sokan felriadtak álmukból.
ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium
Forrás: facebook.com/krszo
2023. augusztus 23-án magyar idő szerint 00:35 perckor kezdeti becslések szerint 3.5-ös magnitúdójú utórengés pattant ki Szarvas környezetében. Amennyiben érezte a földrengést, töltse ki a kérdőívünket!
http://seismology.hu/index.php/hu/cimlap/foeldrengest-erzett/lang/hu-HU
ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium
Forrás: facebook.com/krszo
GeoRisk - Földrengés Bulletin
Az alábbi földrengés bulletin az elmúlt 30 nap eseményeit tartalmazza.
http://www.foldrenges.hu/plotfiles/lista.html
A lista a GeoRisk adatközpontjában (GeoRisk DC), a HUN-Reng virtuális szeizmológiai hálózat adatai alapján készült.


Új hozzászólás