Európa Bajnokság: Csinci az 5. helyig szárnyalt

Gyomaendrődi Judo Club képe
Beküldés: 2011/06/27 - 10:48 | Frissítés: 2014/10/23
Szerző: Gyomaendrődi Ju...
Cikkek: 

2011. június 26-án Máltán a Cottonera Sport Complexben lépett tatamire először gyomaendrődi judós világversenyen. Siroki Ibolya az Ifjúsági Judo Európa Bajnokságon a 70 kg-os súlycsoportban igyekezett megvillantani tudását, nem is sikertelenül, hiszen egy nagyon értékes 5. hellyel gazdagodott. Még értékesebb ez a helyezés annak tükrében, hogy ez volt az első kétindulós rendszerben (országonként két versenyzőt is lehetett nevezni) megrendezett ifi EB. A női 70 kg-os mezőnyben nem nagyon találhattunk hiányzókat, így Csinci eredménye még inkább dícséretes. Sajnos a szerencsével hadilábon állt, hiszen meg kellett mérkőznie a későbbi Európa Bajnokkal és az Európai Rangsor első helyezettjével is, és ha ez mind kevés lenne, első mérkőzésére rögtön a Szcyrki Európa Kupa győztes francia versenyző ellen lépett tatamira. A rengeteg nehezítő körülmény ellenére is fantasztikusan versenyezve gíűjtötte be az előkelő 5. helyet. A gyönyörű máltai napsütésben Csincire nagy feladat várt vasárnap, hiszen élete első világversenyén kellett a szőnyegre állnia. A nemzetközi mezőnyben az utóbbi időben álltalában elkerülte a szerencse és most sem volt ez másképpen. Első mérkőzését a Sczyrkben fantasztikusan versenyző (1. lett) francia BASTAREAUD Stessie ellen kellett megvívnia. Ha nem lett volna elég az hogy ilyen erős ellenféllel kell kezdenie: a verseny előtt a judo ruhák méretének iszonyatos szabályozása miatt a nadrágja nem volt megfelelő, tehát ennek lecserélésével is foglalkoznia kellett! Csinci nem hagyta hogy a külső körülmények megzavarják és nem egészen 1 perc alatt két gyönyörű akció utánn Ipponnal fejezte be a mérkőzést és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Ennek a mérkőzésnek hatalmas jelentősége volt, hiszen az Európa Bajnokság lebonyolítási rendszere szerint aki nem kerül be a legjobb nyolc közé nem kap több lehetőséget a vigaszágos, így kiesik. Csinci második mérkőzésén a későbbi Európa Bajnok ellen lépett szőnyegre. Jó mérkőzést vívott a holland SNIPPE Jenny ellen ám két apró kihagyás miatt végül a vigaszágra szorult a gyomaendrődi versenyző. A vigaszágon a német válogatott Hoffman Lisa következett. A német lány az előző EurópaKupán nem kisebb skalpot tudott begyűjteni, mint a ranglista vezetőéjét. Csinci nem adott lehetőséget ellenfelének, hogy ismét éremért mérkőzhessen, hiszen a hosszabbításban egy yuko értékű kisbelsővel tudatta ellenfelével, hogy a vigaszágdöntőt magyar versenyző nyeri.
Következett a Final Block. Ismét gyomaendrődi versenyzővel, hiszen Siroki Ibolya az Európai Rangsor 1. helyezettje ellen lépett szőnyegre a bronzéremért. Elszántan és hatalmas akaraterővel lépett a szőnyegre és néhány másodperc alatt vezetést is szerzett. Nem sokkal később ippon értékű akciót hajtott végre ellenfelén amit elsőnek meg is adtak a bírók, ám némi tanácskozás után valahogy az ellenfél neve mellé írtak fel egy wazaarit. Sajnos az igazságtalan bírói döntés el is vette a mérkőzést Csincitől, ám a Gyomaendrődi Judo Klub versenyzője így is fantasztikus eredményt ért el, hiszen 5. lett az Európa Bajnokságon.
Varga István edző: Fantasztikus félévet zárt Csinci, hiszen a két Magyar Bajnoki címre és a Diákolimpiai aranyéremre az Európa Bajnokságon elért 5. helyével feltette a koronát. Ezen az Európa Bajnokságon, ami nagyon erős volt (jelzi ezt, hogy 14 magyar induló közül csak egy bronzérmes lett) az elért 5. hely fantasztikus eredmény. Sajnos az utolsó mérkőzésen nem szerettek volna segíteni a bírók így igazából ellenük is küzdenie kellett versenyzőmnek. Egész nap nagyon összeszedetten versenyzett és jó formában volt, amit mutat, hogy nagyon komoly ellenfeleket sikerült megelőznie. Kis érdekesség: az Európai Rangsor első nyolc helyezettje közül mindössze 3 tudott eljutni a negyeddöntőig. Nem maradt bennem hiányérzet a verseny után és nagyon büszke vagyok versenyzőmre, aki hihetelen alázattal készül versenyről versenyre. Most egy hét pihenő vár Ibolyára, majd elkezdjük a felkészülést az augusztusi Ifjúsági Világ Bajnokságra és a hátralévő két korosztály (U23 és Felnőtt I. osztály) Országos Bajnokságára.

Kapcsolódó oldalak


Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!