Az endrődi Szent Imre-templom búcsúját 2025. november 8-án, szombaton 10 órától ünnepi szentmise keretében tartották meg, amely a helyi egyházközség és a hívők számára kiemelkedő lelki esemény volt.
A templom idén 221 éves, hiszen 1804-ben épült késő barokk stílusban. Védőszentje Szent Imre herceg, aki korábban az endrődi címer főalakja is volt. Az első alapkövet 1798-ban tették le, miután a korábbi templom a Körös közelsége miatt veszélybe került. Az új épületet így biztonságosabb, magasabb területre helyezték. A templom különlegességei közé tartozik műemlékvédelem alatt álló ülőpadrendszere, valamint az Egerben készült Szent Péter- és Szent Pál-szoborpár.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa Ft. Czeglédi Ferenc, pécskai esperes-plébános volt.
A búcsún nemcsak helyiek vettek részt, hanem messzebbről érkező zarándokok is, köztük a pécskai hívek, akik évről évre visszatérő résztvevői az endrődi ünnepnek.
A szentmise elején Ft. Czank Gábor esperes, endrődi plébános köszöntötte a jelenlévőket. A szentbeszédet Ft. Czeglédi Ferenc mondta, aki Szent Imre herceg példamutató életére és a templom közösségformáló szerepére hívta fel a figyelmet.
A szentmisén koncelebráltak többek között:
Ft. Czank Gábor, gyomaendrődi esperes-plébános
Msgr. Szurovecz Vince, pápai káplán, békésszentandrási plébános
Msgr. Ondavay Tibor, pápai prelátus, mezőtúri plébános
Ft. Fazakas Gusztáv, kunszentmártoni plébániai kormányzó
Ft. Perlaki György, nagyszénási plébános
Ft. Janes Zoltán, dévaványai plébános
Ft. Kiss Miklós, gyomai kisegítő lelkész
Ft. Kozovits Attila, zimándújfalusi esperes-plébános
Ft. Blősz Attila, csanádapácai plébános
Ft. Tracsek Oszkár, tótkomlósi plébános
Ft. Iványi László, címzetes kanonok, orosházi esperes-plébános
Ft. Jakab Zoltán, körösladányi plébános
A liturgián közreműködött a Mezőkövesdi Fúvószenekar, akik zenéjükkel emelték az ünnep méltóságát, míg a templom 115 éves orgonáját Jakus Tamás, a templom kántora szólaltatta meg. A szentmisét követő szentségi körmenet az eső miatt idén elmaradt, a program zárásaként pedig szeretetvendégség várta a híveket.
Az eseményről készült hanganyag és videók megtekinthetők az alábbi linkeken:
- Hanganyag (102 perc): Link
Kapcsolódó oldalak
- Szent Imre Katolikus Templom - Látnivaló
- Endrődi Szent Imre Egyházközségért Közhasznú Alapítvány - Helyi szféra, közösség
Új hozzászólás