Édesanyám Emléke

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: admin

Cikkek

A „Gyomaendrődi Idősekért” Alapítvány „Édesanyám Emléke” címen az ezüst generáció által megvalósuló gasztronómiai hagyományátörökítő bográcsos ételfőző versenyt hirdetett.
Alapítványunk 2011. évben pályázatot nyújtott be Gyomaendrőd Város Önkormányzata által kiírt civil alapra. A pályázat kedvező elbírálásban részesült, melynek keretében 2011. Július 02-án megrendezésre került a főzőverseny, a Térségi Szociális Gondozási Központ intézményében. Ez a hagyományátörökítő gasztronómiai bográcsos ételfőző verseny megfelelő alkalom volt arra, hogy az idős generáció a hagyományőrzés birtokosaként nemzedékről, nemzedékre átörökítse tudását. A verseny az idős korosztály számára egy bemutatkozási lehetőség volt, mely életükbe színt vitt, a közösségi-, társadalmi éltbe való szerepvállalással.

Az alapítvány a benevezett csapatok számára elsősorban tájjellegű ételek elkészítését javasolta, illetve mindazon ételek ízvilágának megismertetését, melyet szeretne átadni az idősebb generáció a jövő nemzedékének.

A bográcsos ételek zsűriztetésének kuriózumát az adta, hogy a szakmai zsűrizés nemzetközi vonatkozásban is érintett volt. Gyomaendrőd testvérvárosának, a németországi Schöneck szociális intézményének delegált tagjai a Térségi Szociális Gondozási Központ intézményének vendégszeretetét élvezte ezen időpontban. A „Gyomaendrődi Idősekért” Alapítvány szoros szakmai kapcsolatot tart fenn e szociális intézménnyel, tehát szinte adott volt, hogy az alapítvány felkérje a németországi testvérváros néhány delegált tagját az ételek bírálására.

Az ételfőzés minél teljesebb hangulatát nemzedékről nemzedékre mulatós zene szolgáltatta, a Mraucsik Duó tolmácsolásában.
A bográcsos ételfőző versenyen tájjellegű ételek megismerése vált lehetővé a jövő nemzedékének, kiváló ételek ízvilágának kóstolásával.
A „Gyomaendrődi Idősekért” Alapítvány 2012. évben is meg kívánja rendezni a gasztronómiai bográcsos ételfőző versenyt.

„Gyomaendrődi Idősekért” Alapítvány
Kuratóriuma

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.