Átadásra került a felújított gyomaendrődi mentőállomás

Cikkek

2015. november 13-án pénteken, ünnepélyes keretek közt került átadásra a felújított gyomaendrődi és békéscsabai mentőállomás. A mentésfejlesztési projekt keretében 22 új mentőállomás épül, és 60-at újítanak fel Magyarországon. A korszerűsítés Gyomaendrődön, Kisújszálláson és Püspökladányban elsősorban az energiatakarékos működést szolgálja, e helyszíneken a közeljövőben új épületrész, garázs megépítése szükséges, ezért most korlátozott felújítást végeznek. A gyomaendrődi mentőállomás nem csak egy megújult épülethez jutott hozzá, de egy teljesen új mentőgépjárművet is kapott a projekt keretében.
Az átadó ünnepségen Toldi Balázs polgármester megköszönte a mentőszolgálat munkáját, valamint az önkormányzat további támogatásáról biztosította az Országos Mentőszolgálatot. Dr. Gyöngyösi Péter projektigazgató hangsúlyozta, hogy az ellátás színvonalának növelése a cél. Hogy ez mennyire fontos, azt mi sem szemlélteti jobban, hogy időközben riasztásra került sor, így az udvaron álló mentőautó elhagyta a helyszínt. Dr. Zentay Attila régióigazgató a régi és megújult mentőállomás munkakörülményeiről, valamint az önkormányzattal való együttműködésről beszélt, majd elismerő oklevelet adott át a gyomaendrődi mentőknek. Az ünnepélyes szalagátvágást követően dr. Gyöngyösi Péter projektigazgató adta át a megújult épület kulcsát Rávai Béla állomásvezetőnek, ezután a meghívottak körbejárták a dinamizált mentőállomás épületét.

Átadásra került a felújított gyomaendrődi mentőállomás

A TIOP-2.2.1-11/1-2012-0001 „Sürgősségi ellátás fejlesztése-mentés” projekt 10,94 milliárd forintos keretösszegéből 18 megyében indultak meg a fejlesztések, melyek a Közép-magyarországi kivételével az ország valamennyi régióját érintik. A megvalósuló fejlesztések négy nagyobb területet ölelnek fel. Országosan 22 új mentőállomás épül, amelyek mellett 60 meglévő mentőállomás korszerűsítését is elvégezzük. A projektben 178 db „B“ és „C“ típusú mentőgépkocsi illetve eset/rohamkocsi beszerzése is szerepelt, melyek gyártása befejeződött, így a mentőgépjárművek kiosztásra kerültek a mentőállomásokra. 22 db mentőorvosi kocsi (továbbiakban: MOK), jelentős számú és értékű orvostechnikai és oktatási eszköz beszerzése, valamint 18 skill labor és 4 szimulációs központ kialakítása valósul meg.

A dinamizálás célja a kivonulási idő csökkentése, mely pl. motorizált garázskapuk beépítésével, az épületek energetikai korszerűsítésével valósul meg. A helyszínre érkezési idő csökkentése mellett a projekt fejlesztésének célja hogy az állomások eddigi funkcióikat a korábbinál jobban, hatékonyabban betölthessék. Ennek keretében pl. állomások kialakításától függően fekete-fehér öltözők kialakítása, illetve CO- riasztó és szellőztető rendszer kiépítése történik meg. A projekt tervezése során további cél volt az üzemeltetési költségek csökkentése, ennek érdekében sor kerül a nyílászárók cseréjére, illetve a hőszigetelés és a fűtési/melegvíz rendszer napkollektoros rendszerrel való korszerűsítésére.

Projekt összköltsége országos szinten: 10,94 Mrd Ft
Gyomaendrőd mentőállomás felújítására vonatkozó bruttó szerződéses összeg: 24.160.408 Ft
Gyomaendrőd mentőállomást érintő beruházások:

  • Szociális épületrészben homlokzati nyílászárók cseréje;
  • Új öltözőblokk kialakítása;
  • Szociális épületrész homlokzat-, padlástér- aljzat hőszigetelése;
  • Épületkörüli járda készítése;
  • Új kazánházi berendezések telepítése;
  • napkollektorok felszerelése;
  • Parkettás helyiségek felújítása;
  • Hidegburkolatú helyiségek részleges felújítása;
  • Beépített konyhabútor készítése;
  • Szociális épületben teljes új elektromos hálózat készítése, teljes gépészet felújítása (víz-fűtés-csatorna).

Kivitelezés ideje: 2015.06.17 - 2015.09.30.
Kivitelező: Hajdú-Energia Kft.
Kiköltözés: A kivitelezési munkálatok ideje alatt a mentőállomás ideiglenesen az Önkormányzat által felajánlott irodaépületben (5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 63.) működött.
Mentőgépjárművek beszerzése: 1 db új, teljesen felszerelt „B” típusú mentőgépjármű (2014. április)

Cikk: Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága Projektigazgatóság sajtóközleménye alapján

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.