2015-ben sem maradt el a Viharsarok Kupa Gyomaendrődön

admin képe
Beküldés: 2015/09/03 - 00:23 | Frissítés: 2015/09/09
Szerző: admin
Cikkek: 

2015. augusztus 22-23-án a Hármas-Körös gyomai szakaszán került lebonyolításra a Viharsarok Kupa, amely igazi éremesőt jelentett a Körös Kajak SE versenyzői számára. A nagy létszámú versenyzőket hat klub nevezte a megmérettetésre, és első alkalommal kenus futamokat is indíthattak a szervezők. A kenus versenyzők a nagy múltú UTE színeiben érkeztek, s már jelezték, hogy jövőre még többen, a kajakosaik is jönnek versenyezni a Körös Kajak SE által megrendezett Viharsarok Kupára.
Szombat délután kerültek megrendezésre a sárkányhajós futamok, amelyre hat csapat nevezett. A sárkányhajózás mindig színesebb, változatosabb hangulatot jelent a többi hasonló sportnál, hiszen a dobszóval „kísért” evezés már eleve a jókedv megteremtője. A sárkányhajók „legénységei” nagy harci kedvvel vetették magukat a küzdelembe, hiszen a résztvevők mindegyike nyerni akart, így a koncentráció és küzdelem ugyanúgy megvolt, mint a kajak-kenu futamok alatt.
A Viharsarok kupával egy időben, ugyanezen a hétvégén rendezték meg Milánóban a Kajak-Kenu felnőtt világbajnokságot, a magyar csapat nagy reményekkel és komoly esélyekkel vágott neki a versenyeknek. A magyar delegáció tagja volt a Körös Kajak SE korábbi versenyzője Tótka Sándor is, valamint Homonnai Luca, aki az ezt megelőző időszakban egyesületüknél készült és edzett a világversenyre. Mi, gyomaendrődiek természetesen legjobban városunk szülöttének, Tótka Sanyinak szurkoltunk. A Viharsarok Kupa futamai alatt kaptuk a hírt: Tótka Sándor és Molnár Péter világbajnok! „ Tótka Sándornak és párjának Molnár Péternek kétszer kellett leevezniük a K-2 200 méter fináléját. Az eredeti döntőt visszalőtték, a rajtnál a kanadai és a svéd egység is beragadt, a mezőny többi részvevője azonban nem hallotta az újraismétlő jelzést. Az első döntő - amelyet nem mellesleg a mieink nyertek - után 40 perccel újra fel kellett sorakozni a rajthoz a mezőnynek, és Hüvös Viktor tanítványai újra megcsinálták a nagy bravúrt! Megnyerték a világbajnoki aranyat!
Nagyszerűbb hírt nem is kaphattunk volna, miközben talán a következő világbajnokok hasították a vizet a Körösön! Szűnni nem akaró éljenzés és taps tört ki, amely természetesen a többi, kiváló eredményeket és riói kvótákat érő helyezéseket elérő magyar kajakosnak és kenusnak is szólt, különösen még a világbajnoki ezüstérmet szerzett Homonnai Lucának is. A versenyzők annál nagyobb ösztönzést és inspirációt nem kaphattak, hogy az egyesületünk által nevelt Tótka Sanyi - aki saját bevallása szerint mindig is büszke marad arra, hogy a Körös Kajak SE kajakosa lehetett - világbajnoki aranyat nyert, s reméljük másoknak is sikerül hasonló eredményeket elérni akár kis vidéki egyesületeknél edzve, készülve nagy világversenyekre.

Cikk, fotó: Körös Kajak Sportegyesület

Kapcsolódó képek

2015-ben sem maradt el a Viharsarok Kupa Gyomaendrődön
2015-ben sem maradt el a Viharsarok Kupa Gyomaendrődön
2015-ben sem maradt el a Viharsarok Kupa Gyomaendrődön
2015-ben sem maradt el a Viharsarok Kupa Gyomaendrődön

Kapcsolódó oldalak


Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás