Körösmenti Vadásztársaság

Szabadidős tevékenység
Helyi szféra, közösség

A Körösmenti Vadásztársaság 1945-ben a II.világháború után alakult meg, a háború előtt működő Gyomai Úri, és Gyomai dolgozók Vadásztársaságok jogutódjaként. Majd 1976-ban a tagság kettészakadt, így két Vadásztársaságot hoztak létre, az egyik maradt Körösmenti, a másik Széchenyi VT. A taglétszám az évek során változott, volt 46 fő is, de jelenleg 31 taggal rendelkezünk, akik 8 kivétellel helyi lakosok. A vadászterületünk 2007-2017-ig 9602 Hektár volt, mely mezőgazdagsági jellegű apróvadas terület, de erdősávok is találhatók.2017-ben az újra alakuláskor 9188 hektárunk maradt. A területet 3 hivatásos vadász és a vadászmester felügyeli.
A vadásztársaság korábban nagymennyiségű fácánneveléssel foglalkozott, ez időben nem volt ritka az alkalmankénti ezres teríték nagysága. Területünkön előfordult néhány alkalommal, hogy aranyérmes (500 gr. feletti) őzbak került terítékre.

Jellemző vadfajok: őz, mezei nyúl, fácán, de már 2 év óta a fogoly is megtalálható.

Vadásztársaságunk fő tevékenysége: Bér- és sport vadászat, vadgazdálkodás.
A Vadásztársaságnál nagy múltja van a fácánnevelésnek, a természetes szaporulat pótlására és a vadászatok biztosítására, az elmúlt 10 év alatt évente átlag 5000-6000 db fácán kerül kibocsájtásra, a vadászterületre.
Évente kb. 50-60 db őzbak és 70-80 db őz tar vad kerül elejtésre. Nyúlhasznosítás évente 500-800 db élő és lőtt állapotban. Fácánból átlagosan vadászatonként 100-400 db kerül terítékre. Fogolyból még lényegesen kevesebb.

Szervezett vadászataink: fácán – mezei nyúl keresővadászat, őzbak és tar vad vadászat.

Kapcsolat és bővebb információ:
Hugyik Zoltán vadászmester
+36 (30) 263-2776

Nyitvatartás

Egész évben

Kapcsolat
Cím
5500 Gyomaendrőd, Arany János utca 4.
Telefon
Térkép
Koordináták: 46.934864, 20.833539
Fürdőtől: 0.40 km
Városközponttól: 0.52 km
Vasútállomástól: 1.24 km
Utolsó frissítés dátuma:
Tartalom azonosító: 106

Gyomaendrődi Vadász trófeák - Ezt sikerült elejteni!

Ezt sikerült elejteni! Töltse fel az eddig meglőtt gyomaendrődi „trófeáit” fotókkal és leírással.

+ Vadásztrófea beküldése


Kép A vad fajtája Tömeg Elejtés dátuma
Őz (22 kg) Őz 22,0 kg 2015/01/23
Őz (25 kg) Őz 25,0 kg 2014/09/10
Őz (28 kg) Őz 28,0 kg 2012/05/20

Gyomaendrődi vadász üzlet

Kapcsolódó cikkek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.