1830-ban Gyoma, hogy vásártartási jogot kapjon, és városi rangot szerezhessen, németeket telepített a magyar lakosság mellé. Az idetelepülő németek házhelyet kaptak a "németvárosi részen" és egy lánc kertet, mégpedig ingyen. Templomnak, iskolának ingyen telket adott az uraság és a fenntartáshoz földet a Német-zugban. Önálló lelkésze lett a megalakult Gyomai Evangélikus Gyülekezetnek. A templom építését 1862-ben fejezték be és avatták fel a Mezőberényből, Szemlakról és Vadkertről ide telepített németek. A templom teljes berendezése elkészült, a harangok is megvoltak, amikor 1887-ben a torony kigyulladt. A templom teteje és belseje is kiégett, újra kellett építeni. 1888-ra elkészült és újra templomot avattak. Az evangélikus templom kertjében két emléktábla látható, az egyik a Szovjetunióban kényszermunkára elhurcoltak és a háborúban elesettek emlékére készült, a másikat az 1914-18-ban hősi halált halt testvéreink emlékére állították.
Rendszeres alkalmak
Istentisztelet: vasárnap 9:00 órától
Ifjúsági istentisztelet: hirdetőtáblán és hittan órákon meghirdetett időpont szerint
Hittan: az iskolák aktuális órarendje szerint
Gyomai Evangélikus Templom hivatal
Hivatali órák: a hirdetőtáblán jelzett időpontban évszakonként változik
(keresztelés, esküvő, temetés bejelentése, egyházfenntartói járulék befizetése, beszélgetés)
Képviselő: Tuska Tibor helyettes lelkész
Gyomai Evangélikus Templom harangok
Toronyzene
- 19 órakor az óraütések és 2 perc harangozás után az "Erdő mellett estvéledtem" (Kodály Zoltán feldolgozásában) magyar népdal hangzik el.
- Adventi időszaktól Vízkeresztig, 18 órától karácsonyi dalok szólnak.
- Éjféli harangjáték nincs.
A dallamok Orbán József, helyi vállalkozó munkájának köszönhetők, aki ajándékként készítette őket a toronyóra javításához.
A hivatali órák alatt és előre egyeztetett időpontban.
Kapcsolódó oldalak
- Önkormányzati köztemető (Endrőd) - Temető
- Fő úti evangélikus temető - Temető
- Önkormányzati köztemető (Gyoma) - Temető
Kapcsolódó cikkek
Elmúlt felhívások, közlemények
Elmúlt események
- Szovjetunióba hurcoltak emléknapja - 2025. január 05. (vasárnap)
- Evangélikus Egyházközség ünnepi istentiszteleti rend - 2025. január 05. (vasárnap)
- Evangélikus Egyházközség ünnepi istentiszteleti rend - 2024. december 29. (vasárnap)
Új hozzászólás