2009. június 14-én megnyitotta kapuit a Gyomai Tájház – az egyetlen olyan gyomai parasztház, ami még mindig hiánytalanul magán hordozza a régi falusi építészet elemeit, stílusjegyeit. A dr. Szonda Istán által vezetett Endrődi Tájház már régóta sikeresen működik, így ez már a második tájháza Gyomaendrődnek. Az 1870-es években épült sárréti típusú parasztház jellegzetességei a "lopott tornác" és a kőlábas oszlopok. A szobákban található két, a mai napig működőképes kemence disznótoros vagy más sütés-főzést magába foglaló lakoma alapjául szolgálhat. Az átalakítási munkálatok még tartanak, a tájház ünnepélyes átadása nyár végén várható.
Az előzetes megnyitó napján a Suttyomba Népzenei Fesztivál és Kézműves vásár alkalmával a kosárkötés, korongozás, kovácsolás, cukorfigura öntés rejtelmeibe avatták be a tradicionális mesterségek művelői az érdeklődőket. Aznap délután a helyszínen népzenei koncerteket adott a sarkadi Fekete Rózsa roma zenekar, a moldvai zenét játszó Berbécs Zenekar, valamint a Suttyomba Zenekar, a fesztivál házigazdája. A zenei előadásokat követően, az esti órákban táncház volt programon, a Körösmenti Táncegyüttes szervezésében.
Június 20-án szintén a Gyomai Tájház udvarán került sor a Szent Iván Éji tűzugrásra, miután mindenki elfogyasztotta parázson sült kürtős kalácsát. Az Első Kárpát-Medencei Tűzugrás Fesztivál Magyarország egész területén egy időben végrehajtott rituálé, este 9 órai kezdettel; Gyomaendrődöt a Körösmenti Táncegyüttes képvielte.
A tűzugrás hagyományosan a nyári napfordulóhoz köthető esemény, amikor a Nap eléri pályájának csúcsát: ekkor a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. Hajdanában az emberek a Nap sötétség elleni harcában vettek részt azáltal, hogy tüzeket gyújtottak. A kereszténység terjedésével az esemény egyre jobban háttérbe szorult, a tűz mint jelkép azonban megmaradt. Szent Iván éjjelén hatalmas örömtüzeket gyújtottak, megkerülték a szántóföldeket égő faágakkal, valamint lángoló kerekeket gurítottak le egy-egy magaslatról. A cselekedeteknek mágikus erőt tulajdonítottak.
Ezt az időszakot tartották a legalkalmasabbnak a házasságkötésre, illetve nagyobb gyógyító hatást tulajdonítottak az ekkor begyűjtött növényeknek. Az éjszaka és a tűz mágikus erejét szerelmi életük befolyásolására is felhasználták. Szent Iván éjjelén a szerelmesek együtt, vagy külön-külön ugrottak át a szerencsét hozó lángok felett, melyek így távolra űzték tőlük a rosszat. Annak is nagy jelentőséget tulajdonítottak, hogy ki kivel ugrik.
Cikk, fotó: Gyomaendrod.com
Kapcsolódó képek
Kapcsolódó oldalak
- Gyomai Tájház és Alkotóház - Látnivaló
- Körösmenti Táncegyüttes Alapítvány - Helyi szféra, közösség
Új hozzászólás
Szép képek ;)