XV. Nemzetközi Halfőző Verseny

Sör, bor, gasztronómia

Az évről-évre ismétlődő rendezvény profi és amatőr szakácsok látványos és hangulatos versenye.
Szintén egy évente visszatérő rendezvényként tekinthetünk a Nemzetközi Halfőző versenyre, amely, 1998 óta kerül megrendezésre a Szent István-napi ünnepség keretében Gyomaendrődön. 2013-ban már a XV. ilyen eseményre kerül sor augusztusban. A kétnapos rendezvény során szabadtéri előadások, együttesek, helyi tánccsoportok és egyesületek bemutatóival szórakoztatják a helyi lakosságból kilátogatókat és a környező településekről érkezőket. Mivel ez az esemény már igen hosszú múltra tekint vissza, az évek során egyre több és több csapat mérte össze tudását a főzőversenyben. A nevezők a dunai halászlé, körös-tiszai halászlé és egyéb halételek (halpörkölt, halpaprikás stb.) kategóriában indulhattak a főzőverseny során. A főzés a jól megszokott módon, köténnyel és fejfedővel felszerelve, bográcsban, nyílt tűz segítségével történik. A nevezők maximálisan kiélhetik főzési vágyaikat, mivel egy nevező 3 féle halételt is elkészíthet, ha úgy érzi, hogy elég neki a rendelkezésre álló idő. A versenyzők tálalóedényekben és a megfelelő asztali dekoráció segítségével prezentálják az elkészített halételeket a zsűri háromfős csoportjának, akik mindezen körülményeket figyelembe véve pontozzák le az adott ételt. Az ételek zsűrizése után kategóriánként az 1-3 helyezett serlegben, a további nevezők pedig a felajánlott különdíjakban részesültek. A rendezvény a főzőversenyben résztvevőknek és a látogatóknak is egyaránt kellemes élményeket biztosított az elmúlt években és tekintettel arra, hogy eddig minden évben megrendezésre került, valószínűleg ez a folyamat a jövőben is folytatódni fog.

Program:
Műsorvezető: Hunya Jolán

9.00: Megnyitó
A versenyzőket és a közönséget köszönti: Dr. Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Miniszter
Várfi András Polgármester
Dr. Csoma Antal, a zsűri elnöke

9.30: „Mi rotyog a bográcsban?”
Csapatverseny a legfinomabb halászlé címekért „Halász és szerszámai” bemutató kiállítás Körösi keszegsütés, bemutató és vásár

„Játszani akarok”
Kézműves foglalkozás a gyermekeknek a gyomaendrődi óvodák közreműködésével – közös fotózás Gyomaendrőd kabalafigurájával

10.00: „Cukor az élet, csak...”
Retro cukorkakészítő bemutató és kóstoló

11.00: Szakács fortélyok, bemutató, információ és kóstoló Vendégünk Buday Péter, a televízióból ismert sztárszakács

12.00: „Jó ebédhez szól a nóta”
Puj Ferenc és zenekara

13.00: Halászlé mustra – Dönt a közönség
Vajon melyik csapat nyeri 2013. „Legjobb halászleve” fődíjat?

13.20: „Szól a citera...”
Ahhozképest Népzenei Együttes műsora

13.50: Sportos mozgás zenére:
Zumba, Capoeira, Kangoo bemutató

14.40: „Húzd csak az én nótám”
Kedvelt dallamok, népszerű operett slágerek Merényi Nicolette magánénekes és Kiszely Zoltán operett énekes színvonalas műsora

15.30: Színfolt Mazsorett Csoport színes kavalkádja

16.00: A halfőző verseny eredményhirdetése
„Legjobb halászlé” fődíj + 15 000 Ft
I. díj 10 000 Ft
II. díj 7 500 Ft
III. díj 5 000 Ft
Különdíjak

16.30: Körösmenti Táncegyüttes fergeteges táncjelenetei

17.10: Bálint & Bíró duó műsora
Rock and roll-tól a mulatós rockig

Nevezés a versenyre augusztus 9-ig a Tourinform Irodában!

A rendezvény fővédnöke: Dr. Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Miniszter

Belépő:
A rendezvény látogatása ingyenes!

A szervezők szeretnék felhívni az árusításra jelentkezők, és lehetséges nevező csapatok figyelmét, hogy a feltüntetett időpont csak tervezet!

Információ:
Tourinform Gyomaendrőd

Az esemény részletesen

Helyszín: Endrődi Népliget
Cím: 5500 Gyomaendrőd, Népliget út
Kategória: Rendezvény
Időpont: , -

A program változás jogát minden esetben fenntarthatják!


Utolsó frissítés dátuma:
Tartalom azonosító: 9383

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
9 év 10 hónap

Permalink - zoal küldte be 2013. 07. 20., szo – 21:42 időpontban

mi ez ez nem rendezvény ez egy nagy szar semmi sztárvendég csak ilyen tingli tangli hát régen olyan jó bulik voltak augusztus 20-al egybekötve jó koncertekkel szép tűzíjátékkal minden városba olyan jó rendezvények vannak itt gyomaendrődön meg semmi kivéve a vass ignác bulija mert az az egy amit értékelni tudok

Permalink - Anonymous küldte be 2013. 07. 22., h – 20:11 időpontban

A tüzijátékot is elvitték Gyomára,mert ott kell durrogtatni a város pénzén a járási székhely épülete körül. Ott ünnepeltetitek magatokat a nagy semmiért?
Endrődön nem sok kapavágás történt az utóbbi években.
Hol van a kerékpár út folytatása? Gyomán elkészült,de itt már nem fontos ugye? Pedig ígéret az volt,de ezzel már tele a padlás.
Húzzatok bele,mert közelednek a választások...

Ki akar a 20.án Járdát építeni. Ezt a problémát a városfejlesztési fórumban vesd fel. Várfi rendezvény védnökeit tudjuk, de a Dávid mivel szponzorálja a takarékpénztárából?

Legközelebb próbáld meg az előzményeket mégegyszer elolvasni és értelmezni."A tüzijátékot is elvitték Gyomára" Na erre írtam a kerékpárutat. "2012-es költségvetésében 4 millió a Sajt-túróra, 2 a halfőzőre" A halfőzőre elég 2 milió is ugye? A sajt fesztiválra,meg rögtön a duplája 4 millió jutott.Sőt ide még a tüzijáték sem kell. Még kerékpár út sem kell! Elég,ha Gyomán van ugye? Szerinted, meg a hozzád hasonlók szerint sajnos igen.

9 év 10 hónap

Permalink - zoal küldte be 2013. 07. 23., k – 13:08 időpontban

de akkor hova teszik azt a pénzt amit a rendezvényekre kapnak zsebre teszik vagy mi nem igaz hogy miért nem lehet egy jó programot összeállítani augusztus 20-egybekötve a halfőző versennyel amibe idősek fiatalok egyaránt megtalálnák a kedvükre valót a végén egy szép tűzíjátékkal érdekes tud lenni a szervező gyomán megcsinálja a sajt-turó fesztivált jó fellépőkkel az endrődieknek meg nem csinál semmi jót csak ilyen tingli tangli szégyelje el magát még jó hogy a ligetfürdőbe vannak ezek az egynapos bulik százszor többet ér mindegyik rendezvénynél amik itt vannak. meg azt nem értem miért nem tudnak kitalálni valami nagyobb zenei fesztivált vagy valami városnap és egyéb programokat itt gyomaendrődön nincs összefogás itt van a kardos ferenc bogártalálkozója még kint volt a körös parton szinte minden évbe jó fellépők voltak itt gondolok a bikini a beatrice amióta bekerült a ligetfűrdőbe semmi jó nincs pedig ha csak egy napra valami jó kis rock koncertet beszervezne egy eddával vagy lord vagy karthago biztos rengetegen lennének sajnos gyomaendrődön nem lesz még egy olyan ember mint németh dezső itt soha a büdös életbe nem lesz olyan buli mint amit ő szervezett.

Permalink - Anonymous küldte be 2013. 07. 23., k – 21:41 időpontban

Az önkormányzat nem ad több támogatást. Amúgyse érdekli őket a rendezvény. Talán a Tankcsapdával akarjátok leváltani? Ha láttad volna a pesti tüzijátékot, akkor ezt ki is hagynád!

nem azt mondtam hogy tankcsapda meg kemény zúzós rock koncert kell de össze lehetne állítani egy jó kis programot ott van békéscsaba meg lehet nézni milyen jó szokott lenni az augusztus 20 jól megvan szervezve szép tűzijátékkal tavaly demjén ferenc élő koncert volt itt is lehetne mondjuk egy apostol koncert vagy egyéb más fellépők az est végére de 2 éve semmi semmi semmi nincs kondoroson a betyárnapok az is milyen jól megvan szervezve amúgy meg nem érdekel a pesti dolog jó nekem békéscsba ott is szép tűzijáték szokott lenni

Meg kell kérdezni A GYÜSZTÉT miért ennyire képes és hol a pénz amit kaptak az önkormányzat tól!

A tavaly alakult új Gyüsz-te turisztikai csoport 2012-es költségvetésében 4 millió a Sajt-túróra, 2 a halfőzőre, 4 a tourinformra ment.Utazás kiállítás,turizmusnapló,melyből a PM nem kapott, mert nem fizetet,vallásturizmus,disznótoros.
Beruházási pályázat mintegy 400 millióra.

Nincs jó tanácsadójuk. Az önkormányzatot nem érdekli,A GyÜSZ-Te tagjai meg elfoglaltak.
Bár mindegyik kapkod, hogy kapjon mattot.Abban,hogy minden marad ugyanilyen még lehet pakolni.

Permalink - Anonymous küldte be 2013. 07. 24., sze – 08:14 időpontban

Az önkormányzat oda adta az összeget,csak a gyüzte hova tette!Mióta Ők szervezik semmik a müsorok csak a hastánc akit nem nagyon érdekel senkit.Őket kell megkérdezni,hogy ennyire képesek?

El kéne a pénzügyi, művészeti tanácsadás. Mi a baj a hastánccal? Van, ahol ezért fizetni szokás.A Gyüszte majd kifizeti. A hal is a színház része. Tehát csak a szemnek, nem a kéznek. Belépőért a zenekar is jönne.

Permalink - János küldte be 2013. 08. 02., p – 14:15 időpontban

Halászlét lehet–e majd kapni a rendezvényen? Mert eddig minden évben kint voltunk a családommal, de halászlét vagy sült halat nem tudtam enni vagy venni mert ne lehetett. Idén direkt csak ezért fogok kimenni, hogy megnézem lehet–e vásárolni vagy sem.